Süsü Fan Club


A tisztaság fél egészség

A gyerekek barlangjában félhomály volt, pedig már elmúlt a reggel, de ezt itt bent nem lehetett észrevenni, mert a függöny kirekesztette a napot. Viszont nem rekesztette ki a horkolást, Süsüke és a Kiskirályfi versenyt horkolt, tele volt a barlang fülrepesztő horkolással. Érdekes, hogy erre se ébredtek fel, a horkolókat nem zavarta a saját horkolásuk. Pedig cifrázták rendesen, valahogy így:
– Hrrr! Ptü-tü-tü! Hrr! – zengte Süsüke.
– Ptü! Hrrr! Ptütütü! – horkolt a Kiskirályfi, mint egy fűrészgép.
Nem csoda, hogy amikor bejött a Sárkánylány, a fejéhez kapott, és befogta a fülét.
– Nahát! Micsoda horkolás! Nahát! Micsoda hétalvók! Ébresztő! Ki az ágyból, lusta pék! Hasadra süt már a nap!
S elhúzta a függönyt, s a napocska teljes erőből rásütött a horkolókra.
– Na! Még alszom! Hrr! Hrr! – nyafogta Süsüke, és a fejére húzta a takarót.
– Na! Még álmodom! Hrr! Hrr! – morgott a Kiskirályfi, és ő is a fejére húzta a takarót.
A Sárkánylány lerántotta a takarókat.
– Nincs alvás! Nincs álmodás! Reggel van. Gyönyörű reggel. Elkezdődött az új nap.
Süsüke felült az ágyon, ásítozva dörzsölte a szemét.
– Ez a nap is jól kezdődik! Á! Á!
A Kiskirályfi is dörzsölte a szemét, morgott és ásítozott.
– Miért kell a napot ébredéssel kezdeni? Á! Á! Miért nem lehet alvással kezdeni?
– Vagy alvajárással! – kontrázott Süsüke.
– Az milyen? – érdeklődött a Kiskirályfi.
– Az olyan, hogy járkálok, de közben alszom – magyarázta Süsüke.
– És közben nyitva van a szemed? – vigyorgott a Kiskirályfi.
– Nyitva. Süsüke, a nagy alvajáró! Hihihi!
Süsüke előretartotta a két kezét, mint egy holdkóros.
A Kiskirályfi nevetve nézte.
– Süsüke, a nagy holdkóros! Hihihi!
A Sárkánylány véget vetett az alvajárásnak, körülnézett a rendetlen barlangban, majd kiugrasztotta a két gyereket az ágyból.
– Micsoda rendetlenség van itt! Ki az ágyból, alvajárók! Ki az ágyból, holdkórosok! Csináljatok rendet! Már elég nagyok vagytok hozzá. Ne kelljen kétszer mondanom. Csipkedjétek magatokat! Mert jegyezzétek meg: a tisztaság fél egészség!
S kiment a gyerekbarlangból.
Süsüke morogva beágyazott, ráhúzta a takarót az ágyra.
– Fél egészség, fél egészség! És mi van a másik felemmel? Az beteg?
– Igen! – vágta rá a Kiskirályfi. – Álomkóros! Hihihi!
De Süsükéről lepergett a gúnyolódás, komoly képpel kijelentette.
– Én jobb mondást tudok: a lustaság fél egészség!
A Kiskirályfi a labdát feltette a polcra, de a labda leesett. Megint feltette, a labda megint leesett. Legyintett a labdára.
– Nem szeret fent lenni! Maradj lent. Ez egy egészségesen lusta labda.
Süsüke a fakardot tartotta a kezében, majd beletette egy vázába, mint egy virágot.
– Hova tegyem? Hol a helyed? Itt a helyed!
A Kiskirályfi érdeklődve nézte.
– Miért tetted a vázába? Oda virágot kell tenni.
– Ő is virág! Kardvirág! Hihihi!

A királyi barlangban Süsü a trónszéken ült, a Sárkánylány meg a trónszék körül járt körbe-körbe, s így prézsmitált, meg veszekedett, meg lármázott.
– Itt is micsoda rendetlenség van! Csupa por minden, meg pókháló! A trónod is csupa por! A palástod is csupa por! Kelj fel a trónusodról nagy király, és segíts takarítani! Tiszta legyen minden.
Süsü morgott a trónuson.
– Hiszen most takarítottunk. Egy éve!
De a Sárkánylány belelendült, két kezével hadonászott, a szájával magyarázott.
– Az semmi volt! Az egy kis takarítás volt. Most nagytakarítás lesz. Országos! Egy királynak példát kell mutatnia. Egy király legyen a legtisztább.
Süsü lejjebb húzódott a trónszékbe, s úgy morgott.
– Tiszta legyen, tiszta legyen… Egy királynál az a legfontosabb, hogy a gondolatai legyenek tiszták. Vagyis, mivel én vagyok a király, a gondolataimat teszem tisztába. Az agyamat csiszolom és fényesítem. Hogy úgy ragyogjon, mint az arany. Vagy mint a hajnali ég!
A Sárkánylány csípősen félbeszakította a morgolódást.
– A palástod ragyogjon, mint a hajnali ég! Porold ki a palástodat! Egy nagy király nem járhat poros palástban. Indulás, lódulás!
Süsü nyögve feltápászkodott a trónusról, levette a palástját, s nézegette.
– Ez poros? Hm. Egy kicsit tényleg poros. Főleg a fenekénél. Jól van, kiporolom, de csak azért, hogy példát mutassak. Közben csiszolom az agyamat is. Az én agyam olyan, mint a drágakő! Egy csiszolatlan drágakő!
Süsü harsogva kiment a királyi barlangból.
A Sárkánylány mosolyogva nézett utána.
– Jól van, te csiszolatlan drágakő! Jó alaposan csiszold ki a palástodat!
Majd a Mindenest hívogatta hangosan.
– Mindenes! Hol vagy, Mindenes? Merre tekeregsz? Biztos megint szunyókál a hűvösben.
Az öreg Mindenes nyikorogva gurult be a járgányán, lelkesen csacsogott mind a három fejével.
– Itt vagyok! Rögtön jöttem, ahogy hívtál – mondta az első fej.
– Mért hívtál? Mért jöttem? – kérdezte a második fej.
– Hu! Hu! Hu! – huhogott a harmadik fej.
A Sárkánylány mérgesen rászólt a harmadik fejre.
– Mért huhogsz? Ne huhogj! Megőrülök a harmadik fejedtől!
Az öreg Mindenes a vállát vonogatta.
– Én is megőrülök a harmadik fejemtől! De nem huhog! Liheg! Csak úgy hallatszik, mint a huhogás. A nagy sietségtől liheg.
– Hu! Hu! – huhogott a harmadik fej.
A Sárkánylány mérgesen rákiáltott.
– Csönd!
A harmadik fej elhallgatott.
– Miért hívtál? – kérdezte az első fej.
– Azért hívtalak, mert elkezdődött az országos nagytakarítás! A két gyerek a szobáját takarítja. A király a palástját porolja. Te pedig menj a sárkányokhoz, és add át a parancsomat. Az a parancsom, hogy mossák le a hegyoldalt, bő vízzel, jó szappanosan!
A Mindenes nekirugaszkodott.
– Rohanok! Szappanosan!
– Várj! – állította meg a Sárkánylány. – Te pedig gereblyézd össze a leveleket. Mindenhol! Utána seperd fel az utakat. Mindenhol! Rend legyen és tisztaság! Mindenhol! Most mehetsz. Egyik lábad itt, a másik ott. Járjon a kezetek, mint a motolla!
A Mindenes elgurult a járgányán. A Sárkánylány énekelve takarított a királyi barlangban.



Ragyogjon az egész ország,
ragyogjon a palota!
A tisztaság fél egészség!
Nem is olyan nagy csoda!
Kezed járjon, sepregessen,
menekül a por, piszok!
A tisztaság fél egészség,
ennyi csak a nagy titok!
Csillog-villog kívül-belül,
már a lelked is ragyog!
A tisztaság fél egészség,
így leszünk mi boldogok!

Süsü a királyi barlang előtt egy nagy ágra terítette a palástot, egy vesszővel püfölte, porolta, közben hangosan elmélkedett.
– Egy porolás! Egy csiszolás! Nem csak a kezem jár, hanem az agyam is. Csak úgy csikorognak bent a fogaskerekek. Puff! Érzem, hogy percről percre élesedik az eszem. Puff! Olyan éles lesz az eszem, mint a borotvának. Puff! Illetve, mint a borotva. Vagyis borotvaéles. Ez a helyes! Puff! Na most, a borotvaéles eszemmel kitaláltam, hogy fordított állásból is lehet porolni. Úgy nem fáradok el. Egy sima, egy fordított. Puff!
Süsü a palást másik oldalára ment, és a másik kezébe fogva a vesszőt, fordított állásból püfölte.

Az öreg Mindenes kiadta a parancsot a sárkányoknak, hogy mossák le a hegyet bő, szappanos vízzel. Majd egy nagy gereblyével kotorta a lehullott leveleket.
Közben mind a három fejével beszélt, vitatkozott, perlekedett, vagyis az öreg Mindenes akkor sem unatkozott, ha egyedül volt.
– Mennyi levél! – sóhajtott az első fej.
– Levél, levél, sárga levél, hiába futsz, hiába menekülsz! Elkaplak a gereblyével! Gyere csak! Te is! Te is! – rikkantotta a második fej.
– Ha-aj! Huu-fuu! – sóhajtott, fújtatott a harmadik fej.
A fújtatásra a levelek egyből szanaszét repültek. Az öreg Mindenes két feje mérgesen ripakodott a harmadik fejre.
– Most mit csináltál, te ütődött?! – veszekedett az első fej.
– Szétsóhajtottad a leveleket! Mindjárt megüt a guta! Ne sóhajtozz összevissza! – dühöngött a második fej.
– Csukott szájjal sóhajtozz! Befele sóhajtozz! – javasolta az első fej.
– Vagyis ne fújd a levegőt, hanem szívjad! – magyarázott a második fej.
A harmadik fej bólogatott, majd tátott szájjal szívta a levegőt.
– Szi-i-i-i!
A levelek a nagy szívásra összegyűltek egy nagy kupacba.
– Nicsak! – örvendezett az első fej. – Visszasóhajtotta a leveleket!
– Nicsak! – ámuldozott a második fej. – A puszta tüdejével összeszívta a leveleket!
A harmadik fej nem bírta tovább, fulladozott, majd zúgva kifújta a levegőt. A levelek megint szétrepültek.
– Megint szétsóhajtottad! – dühöngött az első fej.
– Mindjárt megüt a guta! Ne fújd! Szívjad! – mondta a második fej.
A Mindenes keresett egy nádszálat, a szájába kapta az egyik végét, a másik végét a levelek felé irányította, s erősen megszívta.
– Figyelj, megmutatom! Itt egy nádszál. Ezt a számhoz illesztem, és megszívom! Szi-i-i!
A levelek megint összegyűltek egy kupacba.
A Mindenes örvendezve nézte.
– Óriási! Összeszívtam! Mindet összeszívtam! A puszta tüdőmmel!
– Hurrá! – mondta a második fej.
Arra jött Süsüke és a Kiskirályfi, vigyorogva nézték az öreg Mindenest, akinek egy hosszú nádszál lógott ki a szájából.
– Mit hurrázol? – kérdezte Süsüke.
– Örömömben! – mondta a második fej.
– Minek örülsz? – érdeklődött a Kiskirályfi.
– Feltaláltam egy találmányt! Egy óriási találmányt! – mondta büszkén a második fej.
– Mit találtál fel? Milyen találmányt? – kérdezte Süsüke.
– A tüdőmeghajtású, levegővel működő sóhajtógépet! – hencegett a második fej.
– Nem sóhajtó! Szívó! – javította ki összeszorított szájjal a második fej.
– Így van! Megfordítottam! Egyszerű, mint a pofon.
– Mit fordítottál meg? – kuncogott Süsüke.
– Mit pofoztál meg? – vihogott a Kiskirályfi.
– Figyeljetek, elmagyarázom! A sóhajtást fordítottam meg. Nem fújni kell, hanem szívni. És a leveleket pofoztam össze egy kupacba – mondta a második fej.
– Nem kell hozzá más, csak egy nádszál, ami itt van a számban, plusz levegő! – mondta összeszorított szájjal az első fej.
– Meg egy tüdő! – rikkantotta a harmadik fej.
– És itt áll előtted a tüdőmeghajtású, levegővel működő, visszafelé sóhajtó gép – büszkélkedett a második fej.
– Óriási találmány! – ismerte el Süsüke.
– Tüdőmeghajtású levélpofozó gép – bólogatott a Kiskirályfi.
– Éljen az öreg Mindenes, a nagy feltaláló! – kiáltott Süsüke.
Az öreg Mindenes kidüllesztette a mellét is, így szavalt harsogva:

Habár feje már deres,
mindent tud a Mindenes!

– Mi is kipróbálhatjuk? – kérdezte Süsüke.
– Kipróbálhatjátok. Nádszál van, tüdőtök van! – bólintott a második fej. – Mindig szívni! Ez a titka.
Az öreg Mindenes körülnézett mind a három fejével.
– Csak itt már nincs semmi szívnivaló! Mindent összeszívtam.
– Nem baj. Majd máshol próbáljuk ki. Találunk mi szívnivalót! – legyintett Süsüke.
Gyorsan letörtek egy-egy hosszú nádszálat, s elindultak. Az öreg Mindenes integetett utánuk.
– Menjetek csak. Terjesszétek el az egész országban a találmányomat!
Majd büszkén elmerengett, s így dünnyögött mind a három fejével:
– Azt hiszem, hogy valami korszakalkotót találtam fel. Ami majd megkönnyíti a háziasszonyok munkáját.
Süsükéék a királyi barlang konyhaablakánál leselkedtek befele.
– Ott látok egy csomó szívnivalót – suttogta Süsüke. – Ott. A konyhában, a polcon!
A Kiskirályfi is belesett.
– Látom. Liszt.
Süsüke vigyorgott.
– Ha nincs más, az is jó! Kipróbálom a tüdőmeghajtású, levegővel működő szívógépet!
S bedugta a nádszálat az ablakon, megkereste a lisztesbödönt, s nagyot szívott. Majd kihúzta a nádszálat, s elindult, visszatartva a lélegzetét, kereste, hogy hova fújja a lisztet.
Odaértek a nagy ághoz, amelyre a palást volt kiterítve. Süsü elégedetten nézegette.
– Kész! Szebb, mint új korában.
Ekkor egy nádszál bújt ki a bokorból, egész a palástig, s dőlt belőle a liszt! A palást csupa lisztes lett.
Süsü csodálkozva nézte.
– Most poroltam ki! Most kezdhetem elölről. Valamit erre fújt a szél. Lehet, hogy a palást vonzza a szelet? Puff! Puff!
S püfölte a palástot.
A lisztfúvók visszafutottak a konyhaablakhoz. Most a Kiskirályfi dugta be a nádszálát.
– Most én jövök! A nagy tüdőmeghajtású, levegővel működő Kiskirályfi!
S teleszívta a nádszálat liszttel.
Újra a palásthoz lopakodtak. Süsü elégedetten nézegette a palástot.
– Szebb, mint új korában! Sőt, szebb, mint az előbb volt!
Ekkor kibújt a nádszál a bokrok közül, s telefújta a palástot liszttel.
Süsü mérgesen nézte, s értetlenül morgott.
– Na! Mi ez? Most poroltam ki, és megint csupa por! Lehet, hogy rossz irányban feszítettem ki a palástot? Milyen a széljárás? Nem is fúj a szél. Teljes szélcsend van. Meg se rezzen az ujjam hegye. Akkor mi fúj? Ezt nem tudom megfejteni a borotvaéles eszemmel! Legjobb, ha újra kiporolom. Reszkess, palást! Reszkess, por! Puff! Ez célzott lövés volt. Puff! Puff!

A sárkányok nagy súrolókefékkel mosták a hegyoldalt, felülről lehajolva. Csupa szappanhab volt minden. Nem láttak jól, s összevissza súroltak a kefékkel, s folyton összeütköztek.
– Jaj, a kezem! – jajgatott Dó sárkány. – Nekimentél a keféddel!
– Inkább én mondhatom, hogy jaj! – méltatlankodott Ré sárkány. – Mert inkább te jöttél nekem a keféddel!
– Állj! Így nem jó! Így csupa kék-zöld leszek! – rikkantott Mi sárkány.
– Én meg csupa lila! – panaszkodott Fá sárkány.
– Én meg csupa daganat! – siránkozott Szó sárkány.
Süsükéék nézték a siránkozó sárkányokat. Most érkeztek ide, hozták magukkal a nádszálakat is.
– Így tényleg nem jó. Így tényleg kékek-zöldek lesznek! – mondta Süsüke.
– Meg lilák! Meg csupa daganat! – nevetett a Kiskirályfi. – Mert összevissza kefélnek! Egy irányba kell kefélni. És egyszerre.
– Világos! – bólintott Süsüke. – Mondjuk meg ezeknek a buta sárkányoknak. Figyeljetek! Egyszerre keféljetek, és egy irányba! Akkor nem kaptok daganatot!
A sárkányok érdeklődve hallgatták Süsükét, egy pillanatra abbahagyták az összevissza kefélést.
– De merre kezdjük? – kérdezte Dó sárkány.
– Először jobbra – mondta Süsüke.
– Azután balra – mondta a Kiskirályfi.
– És daloljatok közben! Akkor nem tévesztitek el az ütemet. Egy-két-hár-négy! Rajta! – vezényelt Süsüke.
A sárkányok kórusban énekeltek, jobbra-balra mozgatták a keféket.

Szappan, szappan, szappanhab,
ettől leszek boldogabb!
Ettől lesz a hegy tiszta,
tisztább, mint a giliszta!
Jobbra, jobbra, jobbra most!
Mossad, mossad a habost.
Balra, balra, balra át!
Mossad a hegy oldalát.

Süsüke egy szappanhabba dugta a nádszálat, felemelte és belefújt. Szép nagy szappanbuborék repült a levegőben. Gyönyörködve nézte.
– De gyönyörű! Feltaláltam a levegővel töltött szappanbuborékot!
A Kiskirályfi is fújt egy szappanbuborékot, s útra bocsátotta a levegőbe.
– Én is feltaláltam a levegőben lebegő, tüdőmeghajtású szappanbuborékot!
Mentek a levegőben lebegő buborékok után, otthagyták a sárkányokat.
– Mi vagyunk a legnagyobb feltalálók a világon! – kurjantotta Süsüke.
– Még az öreg Mindenest is lepipáltuk! – rikkantotta a Kiskirályfi.
– Továbbfejlesztettük a sóhajtógépet – mondta Süsüke, majd a buborékoknak kiáltott. – Várj meg, levegőben lebegő szappanbuborék!

A varázsló ült a székében a barlang közepén, s dühösen simogatta a fejét, mert csöpögött a fejére a szappanlé. Megnyalta a kezét mérgesen.
– Mi ez?! Mi a csoda ez? Savas eső? Hm. Szappanízű! Nem láttam már szappant száz éve! Hehe! Ebben az országban elfelejtették a szappant. Vagy mégsem? Mi történt?
Kinézett a bejáraton, s ámulva motyogta:
– Csoda történt! Mossák a hegyet! Szappannal mossák. Hehe! Ideje. Már száz éve nem volt nagytakarítás. Hiába, új szelek fújnak.
A Mindenes jött nyikorogva a járgányán, egy hosszú nádszálat tartott a kezében.
– Te meg mit akarsz? – kérdezte a varázsló.
– Porszívózni. Nagytakarítás! – vetette oda a Mindenes. – Országos! Te sem maradhatsz ki.
– Porszívózni? – csodálkozott a varázsló. – Mi az?
– Az én találmányom! – hencegett a Mindenes. – Óriási találmány! Világszenzáció! Ha elterjed, meghódítja a világot!
– Micsoda? – kapkodta a fejét a varázsló. – Mi terjed el? Mit találtál fel?
– A tüdőmeghajtású, levegővel működő, visszafele sóhajtó gépet. Ez a pontos leírása. Neve még nincs, azt még ki kell találnom. És most engedj, bemegyek a barlangodba.
– Nem engedem! – mondta idegesen a varázsló. – Összekevered a varázsszereimet!
– Nem keverem! Csak bedugom ezt a csövet, és kiszívom a port – mondta a Mindenes, majd fensőségesen hozzátette. – Ne állj a haladás útjába.
A varázsló megzavarodva motyogott.
– Hova ne álljak? Jól van, nem állok, izé, csináld csak, bármi legyen is az.
– A szakálladat ne poroljam ki? – érdeklődött a Mindenes.
– A szakállamat nem engedem! – tiltakozott a varázsló. – A szakállam nem poros. A szakállamat minden reggel megfésülöm!
– Ha nem, nem! – legyintett a Mindenes. – Úgyis csak eldugulna tőle a találmányom.
Azzal bedugta a nádszálat a varázsló barlangjába, és nagyokat szippantott, meg szívott, felváltva mind a három fejével.
A királyi barlang előtt állt a Sárkánylány, és mosolyogva nézte az országos nagytakarításból visszaérkezőket. Először Süsü jött, büszkén mutatta a palástot.
– Nézd meg a palástomat! Háromszor poroltam ki. Vagyis háromszor vertem el rajta a port! Haha! Először rossz szélirányban feszítettem ki, de végül sikerült!
A Sárkánylány megcsodálta a palástot.
– Gyönyörű! És szép tiszta. És látszik a színe.
Süsüke jött a Kiskirályfival, örvendezve újságolták.
– A sárkányok lemosták a hegyet!
– Szappannal és énekelve – tette hozzá a Kiskirályfi.
A Sárkánylány a nagy hegy felé nézett.
– Nem lehet ráismerni! Látszik a színe! Szép zöld.
Az öreg Mindenes jött nyikorogva a járgányán, csupa por volt, meg pókháló. Süsüke rikkantva üdvözölte.
– Itt jön a nagy tüdőmeghajtású porszívó!
– Nem lehet ráismerni. Nem látszik a színe! – kuncogott a Kiskirályfi.
A Sárkánylány összecsapta a kezét.
– Hogy nézel ki?!
Az öreg Mindenes morgott mind a három fejével.
– Még nem tökéletes a találmányom. Még sok port kell nyelnem. Még csiszolnom kell.
A Sárkánylány ráparancsolt a nagy feltalálóra.
– Menj azonnal, és mosakodj meg! Tiszta az egész ország, csak te vagy poros!
A Mindenes dacosan válaszolt, mint ahogyan a nagy feltalálók szoktak.
– Minden gúnyt elviselek a találmányomért! Minden csapást elviselek a felfedezésemért! De fürödni nem fogok! Nem vagyok én kacsa, hogy állandóan fürödjek!
S nagy önérzetesen elgurult a nyikorgó járgányán.

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra



Az oldalka tulajai: HW & Bötty
El lehet érni minket itt: susufanclub@gawab.com