Süsü mégis a királyi várban marad
A ravasz kancellár abbahagyta a fejcsóválást, meg a szakállsimogatást, meg a fülhegyezést, s így szólt:
– Állj! Miről beszélsz, te sárkány?!
Süsü dacosan vágta oda:
– Hogy nem érdekel a megállapodásunk!
– Miféle megállapodás? – firtatta a ravasz kancellár.
– Hogy én győzzek! – árulta el Süsü.
– És kivel állapodtál meg? – csodálkozott a ravasz kancellár.
– A barátommal, a királyfival! – árulkodott tovább Süsü.
Na, lett erre nagy csodálkozás, meg ámuldozás, meg súgás-búgás, meg pusmogás!
A ravasz kancellár megvárta, míg elcsendesedik a tömeg, s akkor lecsapott Süsüre.
– A királyfi a barátod?!
Süsü már semmit se bánt, lógatta a fejét, panaszkodott, siránkozott.
– Igen, mert én egy kitagadott, szerencsétlen sárkány vagyok, akit mindenhonnan el akarnak űzni! Mert én földönfutó vagyok!
A ravasz kancellár már eleget tudott, nem törődött tovább Süsüvel, a királyhoz fordult, és hangosan ezt mondta:
– Uram, királyom, csalás történt! A bajvívás érvénytelen!
Az öreg király összeráncolta a szemöldökét, és így szólt a királyfihoz:
– Királyfi, igaz, amit a sárkány mond?
A királyfi felkelt a földről, leporolta a köpenyét, s őszintén válaszolt:
– Igaz!
– Miért tetted? – érdeklődött az öreg király.
– Mert ez szerencsétlen sárkány! Okos és jószívű, és én mindenkin segítek, aki megérdemli, mert én vagyok a jó királyfi!
Ekkor a palota ajtajában megjelent a királylány, felöltözve, kipirosítva! Szép volt, bizony, nagyon szép!
A királyfinak megakadt a szeme rajta, és csak nézte, nézte, szótlanul.
Az öreg király krákogott, megköszörülte a torkát, s ezt mondta:
– És most mit csináljak?
A királyfi végre levette a szemét a királylányról. Térdet hajtott, s csengő hangon válaszolt:
– Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Ítélj felettünk!
A királylány erre gyorsan az erkélyhez futott, és mielőtt még a ravasz kancellár közbeszólhatott, izgatottan sugdosott az apjának:
– Apámuram, a királyfi! A királyfit akarom!
Az öreg király bólintott, megvakarta a fejét.
– Halld ítéletemet! Én már öreg vagyok! Nem is szeretek már uralkodni! Fáradt is vagyok, meg folyton fázom! Mert ebben a palotában mindig hideg van! De nem ezt akartam mondani! Azt akartam mondani, hogy itt a korona, meg a lányom keze! Legyél te a király! Jószívű vagy és bátor is! Hiszen megvívtál a sárkánnyal! Éljen!
A tömeg éljenzett, kiabált, a suszterinas fütyült, a ravasz kancellár sem tehetett egyebet, mint hogy azt mondta: éljen! A királylány meg a királyfi nyakába borult.
Csak Süsü állt árván, báván, legörbülő szájjal.
– Hát velem mi lesz? – kérdezte panaszosan.
Az öreg király Süsüre nézett, s megint megvakarta a fejét.
– Jaj, ez a sárkány még itt van? Mi legyen vele? Döntsd el te! Most már te vagy a király! – mondta a királyfinak.
A királyfi mosolyogva, bátorítóan nézett Süsüre.
– Kedves Süsü, bebizonyítom, hogy mégis a barátod vagyok! Ezennel kinevezlek udvari fő-fősárkánynak! Jó lesz, Süsü?
Süsü boldogan bólogatott.
– Jó lesz, nagyon jó lesz, királyfi!
Mindenki mosolyogva nézte Süsüt, csak a Dadus csattant fel az ablakban.
– Minek nekünk egy sárkány?! Minek nekünk ez az egyfejű?! Ez a kenyérpusztító?! Mit tudsz te egyáltalán?
Süsü megint behúzta a fejét, s úgy motyogta:
– Tudok például táncolni!
– Hahaha! – nevetett a Dajka gúnyosan. – Mást nem?!
– Meg énekelni! – mondta Süsü.
– Énekelj! – biztatta az öreg király, mert most jutott eszébe, hogy megígérte Süsünek az éneklést.
Süsü énekelt, egyre bátrabban, s közben bemutatta, hogy azért nem olyan buta és semmirekellő sárkány ő! Tud azért egy-két dolgot! Például fát vágni! Például követ törni! Például cölöpöt beverni! Például háztetőt cserepezni! Például meleget csinálni a kályhába! Például hidat verni!
Így szólt Süsü éneke:
Habár nincsen csak egy fejem,
de én ezt már nem szégyellem!
Egy fejjel is lehet sokat
csinálni sőt okosokat!
Fát kivágni, aprítani,
nem is kell ezt tanítani!
Kályha duruzsol a tűztől,
minden kémény vígan füstöl!
Cserepet ide ízibe,
ez a tető nem ázik be!
Patak fölé hidat verünk,
azon jár át a szekerünk!
Mára ezzel fejezem be,
nem jut több most az eszembe!
Mikor befejezte az éneklést, mindenki megéljenezte Süsüt! Látták már, hogy nem kell tőle félni, akármilyen behemót nagy is! S tudták már, hogy jó szíve van! Még a Dadus is megbékélt, mivel Süsü segített neki a nagymosásban, tartotta a teknőt, hordta a vizet, csavarta a vizes ruhát! Az öreg király meg egyenesen a szívébe zárta Süsüt, mivel minden kályhában duruzsolt a tűz, és már nem fázott! Mert Süsünek reggelente az volt az első dolga, hogy apró kis tüzet fújt minden kályhába!
Így éltek boldogan a királyi várban, de mindnyájuk közt Süsü volt a legboldogabb, mivel már senki sem félt tőle, és már neki is volt otthona!
|
Zeneszöveg:
Mese:
Más:
|