Süsü Fan Club


Torzonborz, az igazi ellenség

Élt a másik szomszédban egy gonosz király. Torzonborz volt a neve és nem véletlenül: borzas volt a haja, mint a kecskeszőr, a szakálla meg mint a kenderkóc. Egy nagy hegy gyomrában volt a palotája, a föld alatt. Torzonborz nemcsak gonosz volt, hanem pici is, vagyis apró termetű, és ezen úgy segített, hogy fölfelé ugrált, mint a kecskebéka. Főleg, amikor mérges volt! És mivel állandóan mérges volt, mint egy hörcsög, és állandóan ugrált, nem is nagyon lehetett tudni, hogy mekkora a termete!
Most is éppen ugrált, és kiabált a hadvezérével.
– Mikor támadunk? Mikor támadunk? Már elmúlt egy hónap, és még senkit se támadtunk meg!
A hadvezér behúzta a fejét a nyakába, s nyöszörögve válaszolt.
– Elgörbültek a kardok! Most egyenesítik őket!
– Akkor lándzsával támadjunk! – pattogott Torzonborz.
– A lándzsákba most faragják az új nyelet! – nyöszörgött a hadvezér.
– Akkor puszta kézzel támadunk! – rikkantotta Torzonborz a levegőből.
– A puszta kézre most csinálják a vaskesztyűket! – hebegte a hadvezér.
– Akkor mit tegyünk? – ért le a földre Torzonborz.
– Küldjük ki a kémet! Addig is nézzen körül! Hátha talál valami gyenge ellenséget! – javasolta a hadvezér.
Torzonborz egy pillanatig a földön maradt, eltöprengett, hogy nem gúnyolódik-e a hadvezér. De aztán látta, hogy nem, sőt inkább remeg! Újra felugrott a levegőbe, nagyot rikkantott.
– Nem rossz! Azonnal jöjjön ide a kém!
A kém besomfordált, jobbra pislogott, balra pislogott, folyton járt a szeme, egy percre sem tudta abbahagyni a kémkedést.
A hadvezér kiadta neki a parancsot.
– Jobbra mész, balra mész, kifigyelsz mindent, kiszagolsz mindent! Futás! Egyik lábad itt, a másik ott!
A kém siránkozva jegyezte meg:
– És a ló? Gyalog menjek? Mindig gyalog? Nem győzöm talpaltatni a csizmámat! És még a múltkori kémkedésemért sem kaptam meg a pénzt!
De azért elindult, és sebesen haladt a vár felé, habár gyalog ment.
Mikor odaért a várkapuhoz, rögtön észrevette a kifüggesztett táblát. Közelebb somfordált és elolvasta: Rög-tön jö-vünk! Majd besurrant a nyitott kapun, s körülnézett a várban is. Meglepődve látta, hogy nincs senki, nincs egy lélek se! Hogy egészen biztos legyen a dolgában, hangosan meg is kérdezte.
– Hahó! Nincs itt senki?
Fülelt, de senki sem válaszolt. Kisurrant a kapun, leakasztotta a táblát, hóna alá csapta, és magával vitte.
Torzonborz és a hadvezére hitetlenkedve nézte a táblát.
– Honnan jövünk rögtön? Kik jönnek rögtön? Mikor jönnek rögtön? – ugrált Torzonborz.
– Azt nem tudom, az nincs ideírva! – pislogott a kém. – Csak azt tudom, hogy nincs a várban senki! Még meg is kérdeztem!
– Pompás, pompás! Nagyszerű – pattogott Torzonborz. – Akkor elfoglaljuk a várat! Nem kell hozzá se kard, se lándzsa, se vaskesztyű! Csak láb! Csak odáig kell gyalogolni!
– Nincs mindenkinek csizmája! – vetette közbe a hadvezér.
De Torzonborz nem törődött ilyen aprósággal.
– Akinek nincs csizmája, jöjjön mezítláb! Szép idő van! Gyönyörű idő van! És még gyönyörűbb lesz, ha elfoglaljuk az üres várat!
Torzonborz már a mennyezetet ütögette a feje búbjával, akkorákat ugrált örömében. De nem elég, hogy ugrált, dalolt is, harsogva, bömbölve.

Torzonborz a nagy király!
Leges-leges-legnagyobb
A híre a környéken,
mint az arany úgy ragyog!

Torzonborz a nagy király,
leges-leges-okosabb!
Leg-leg-leg-legerősebb!
Leg-leg-leghatalmasabb!

Torzonborz a csupa leg!
Mindenből a leg-legebb!
Hogyha feláll egy székre,
feje veri az eget!

Mikor befejezte a dalt, leért a földre, s így kiáltott.
– Ez legyen az indulónk! Mindenki ezt énekelje! Indulónk van, akkor mire várunk?! Indulás! Előre! Roham! Riadó!
A hadvezér kirohant, felsorakoztatta a hadsereget. Akinek nem volt csizmája, azt hátraállította, a legelsők meg egy hatalmas faltörő kost cipeltek, mivel nem volt más fegyver a raktárban.
Torzonborz a sereg élére állt, s nagyokat ugrott előre. A sereg követte nyögve, izzadva és fél lábon sántikálva. Azok nyögtek és izzadtak, akik a faltörő kost cipelték, s azok sántikáltak, akik mezítláb mentek, mivel beleléptek egy tüskébe.
Ha nyögve is, ha sántikálva is, de mégis elértek a vár környékére. Egy domb mögött megálltak, Torzonborz elkérte a távcsövet a hadvezértől, és nézegette az üres várat. Majd eldobta a távcsövet és hátrakiáltott.
– Üres, üres! Nincs senki! Hu-hu-hu! Roham!
De senki se rohant. A katonák leültek a földre, elheveredtek a fűben, a mezítlábasok a tüskéket piszkálták ki a talpukból.
Torzonborz borzasztó mérges lett. Rájuk ordított.
– Mi van? Süketek vagytok?! Azt mondtam, hogy roham!
A hadvezér végignézett az elpilledt seregen, s óvatosan ezt tanácsolta Torzonborznak:
– Nem lehetne kúszva? Sosem árt az óvatosság! Szép lassan odakúszunk azokhoz a bokrokhoz meg fákhoz. Ott megpihenünk! Utána továbbkúszunk! Idő van! Minek rohanni? Ebben a melegben még napszúrást kap az ember.
Torzonborz is végignézett a lihegő-pihegő, tüskét piszkáló hadseregen.
– Helyes! Irány a bokor! Szép lassan kúszva, utánam!
A hadsereg lassan elkúszott a bokrokig, ott újra elheveredett, behúzódva az árnyékba.

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra