Mit esznek a sárkányok?
A kancellár érkezett haza a várba. Megállt a piactéren, finoman mozgatta az orrát, fürgén jártatta a szemét, majd így szólt.
– Itt valami történt! Valami változást érzek!
Nemhiába volt kancellár, rögtön észrevett mindent!
Tovább lépkedett szimatolva, fürkészve, s odaért a kocsma elé kitett asztalhoz.
A zsoldosok abbahagyták a brummogást, meg az éneklést, az írnok gyorsan lenyelte a falatot, a sárkányfűárus megtörölte a száját.
– Mi van itt? – kérdezte a kancellár. – Mit csináltatok, amíg én nem voltam itthon?!
A sárkányfűárus mézesmázos hangon válaszolt.
– Nagy változás, kancellár uram!
A kancellár megsürgette.
– Éreztem! Mondd gyorsan!
A sárkányfűárus büszkén előhúzta a pecsétes papírt.
– Sárkányellátó Vállalat! Pecsét, aláírás! Minden megszervezve, minden elindítva! Én találtam ki!
A kancellár megnézte a pecsétet, meg az aláírást. Látta, hogy valódi! Hümmögött, meg a szakállát simogatta, vagyis gyorsan végiggondolta a dolgot: Ravasz ez a sárkányfűárus! Nagyon ravasz! Jó lesz szemmel tartani! Hm. Először megdicsérem, azután átveszem az irányítást! Mégiscsak én vagyok a kancellár! Nincs szükség több ravaszra!
Megnyugodott, s így szólt.
– Az ötlet jó!
A sárkányfűárus hízelegve hajbókolt, meg mosolygott.
– Köszönöm, kancellár! Köszönöm!
A kancellár szigorúbbra fogta a hangját.
– A kivitelezés pocsék! Kezdetleges! Tudománytalan! Ezennel átveszem az irányítást!
Körülnézett, hogy ellenkezik-e valaki. De senki sem ellenkezett. A sárkányfűárus még mézesebben mosolygott, s így szólt hízelegve.
– A legjobb kezekben lesz! Csak azt engedd meg, hogy én is itt legyek a közeledben!
A kancellár kegyes volt, így szólt leereszkedőleg.
– Helyes! Mégiscsak te találtad ki! De a többi teljesen szakszerűtlen! Mi volt eddig?
Az írnok válaszolt gyorsan, mivel ő sem akart kimaradni semmiből.
– Lábmérés, fogszámlálás, derékbőség!
– Hülyeség! – torkolta le a kancellár.
Majd a zsoldosokhoz fordult.
– Ne ácsorogjatok itt! Minden élelmet begyűjteni! Indulás!
A zsoldosok elmasíroztak.
A kancellár elégedetten simogatta a szakállát.
– Ezzel kellett volna kezdeni! Főzünk egy jó nagy ebédet Süsünek! Tudományosan! Tudjátok ti egyáltalán, hogy milyen az igazi sárkányeledel?
A sárkányfűárus meg az írnok egyszerre rázta a fejét, hogy nem tudják.
A kancellár felemelte a mutatóujját.
– Először is: sok! Azért kell mindent összegyűjteni! Másodszor: különleges sárkányfűszereket kell belerakni! Annyira különlegesek, hogy még én sem tudom mindet fejből! Meg kell nézni a sárkánykönyvben.
Felmentek hát a könyvtárba, és kikeresték a sárkánykönyvet.
Addig a zsoldosok házról házra jártak egy kézikocsival, és összegyűjtötték az élelmet. Hogy ne kelljen sokat magyarázkodniuk, jó hangosan énekelték a begyűjtődalt, hogy csak úgy zengett tőle az utca.
Ide, ide, mindent ide!
Búzát, hagymát, kenyeret!
Hozzad vígan, dalolva és
nehogy közben megegyed!
A padlástól a pincéig
minden morzsát egy szemig
összegyűjtünk, míg a bendő,
sárkánybendő megtelik!
Zúgott-morgott a vár népe, de csak halkan, és nem mertek ellenkezni, hiszen hallottak a Sárkányellátó Vállalatról, és látták a király pecsétjét meg az aláírást az okiraton!
Mikor összegyűlt minden élelem, a király szakácsa alágyújtott a legnagyobb üstnek, és beledobált mindent. Neki is fájt a szíve a sok elpocsékolt finomságért, de ő sem szólt Egy szót se, mivel azt mondták, hogy minden a király parancsára történik!
Ekkor megjelent a kancellár a sárkányfűárussal és az írnokkal. A kancellár a sárkánykönyvből olvasta hangosan, hogy milyen fűszert tegyenek az ételbe, a sárkányfűárus meg egy széken állva dobálta az üstbe.
– Beléndek! Holdtöltei keresztespók! Kígyógyökér! Bolondgomba! Nadragulya! Lapulevél! Egérfarok! Bagolytoll!
A szakács a fejéhez kapott kétségbeesetten.
– Brr! Ennyi mérges vackot! Felfordul tőle, aki megeszi!
De a sárkányfűárus leintette a szakácsot.
– Te csak ne beszélj bele! A sárkányok így szeretik! Tudományosan be van bizonyítva! A Sárkányellátó Vállalat szent dolog! Süsü mindenkiért! Mi pedig Süsüért!
Közben Süsü kint az erdőszélen éppen a lábát törölgette, mikor rátalált a király, aki hazafelé ballagott a vadászatról. A király letette a meglőtt nyulat, fácánt a földre, és kíváncsian nézte Süsüt.
– Hahó, Süsü! Hát te mit csinálsz itt?
– Most éppen a pocsolyába léptem!
– Pocsolyába? – csodálkozott a király.
– Minek léptél pocsolyába?
– Hogy megmérhessék a talpam nyomát! – dicsekedett Süsü. – Bizony! Már megmérték a derekamat is! Lehet, hogy nadrágot kapok! Azután megmérték a kezemet! Megszámolták a fogamat! Mind a négyet! Nem tudod véletlenül, hogy miért csinálták?
– Értem már! Tudom már! Ez nem lehet más, mint a Sárkányellátó Vállalat! Én adtam rá parancsot, hogy foglalkozzanak veled.
Süsü nagyon meghatódott, és az örömtől el is pirult egy kicsit.
– Köszönöm, felség! Bár semmit sem értettem belőle, de azért nagyon köszönöm!
Amíg így hálálkodott, meg köszöngetett, messziről a déli harangszót hozta oda a szél. Süsü fülelt a harangszóra, majd figyelmesen a gyomra felé hallgatózott. És nem is hiába, mert a gyomra egy hatalmasat kordult.
– Dél van! – állapította meg Süsü. – Gyere, ebédeljünk! Meghívlak téged is!
– Köszönöm a meghívást, el is fogadom! – felelte a király. – És mit ebédelünk?
Süsü körbemutatott mosolyogva, mint egy jó házigazda.
– Vadkörtét! Az a kedvenc eledelem! A világon a legjobban a vadkörtét szeretem! És nagy szerencse, hogy itt rengeteg vadkörte van! Finom, érett vadkörte!
A vadkörtefához ballagtak, és javában csemegéztek, mikor messziről különös menet közeledett morogva és zsibongva. Süsü a király kérésére a zsibongás irányába figyelgetett, meg meresztette a szemét.
– Valami hatalmas üstöt hoznak! – mondta végül.
Az üstöt cipelő, zsibongó menet odaérkezett. Elöl jött a kancellár a sárkánykönyvvel, utána jöttek a zsoldosok a nagy üsttel, mögöttük a sárkányfűárus és az írnok, leghátul meg a vár népe tolongott, morgott és zsibongott.
A zsoldosok óvatosan letették a gőzölgő üstöt, a kancellár meg hangosan így szólt Süsühöz.
– A Sárkányellátó Vállalat nevében! Süsü, itt a finom ebéd!
Süsü roppant elcsodálkozott, meg hebegett, meg habogott, mivel nagyon zavarba jött, hogy neki ebédet hoztak.
– Ebéd? Nekem? Hiszen én már ebédeltem! Finom vadkörtét!
A tömeg morgása felerősödött. A kancellár mérgesen toppantott.
– Teljesen tudománytalan! – hadonászott a könyvvel mérgesen. – A sárkányok azt eszik, ami ebben a könyvben meg vagyon írva.
Süsü szégyenkezett, meg csavargatta a fejét, majd pironkodva kinyögte.
– Ne haragudj, kancellár! De én sose szerettem a sárkányok eledelét! Talán azért, mert csak egy fejem van! De ezzel az eggyel csakis a vadkörtét szeretem!
A kancellár még akart valamit mondani, de a zúgás, morgás, zsibongás annyira felerősödött, hogy nem lehetett hallani a szavát! A tömeg zúgott, morgott, elégedetlenkedett.
– Itt van ni! Még meg sem eszi! Mitőlünk meg elvették!
Ekkor az egyik vadkörtefáról lemászott a király, megigazította a ruháját, megtörölte a száját, köhintett egyet-kettőt, majd hangosan így szólt az elégedetlenkedőkhöz.
– Igazatok van! Mivel Süsü már ebédelt, és én is jóllaktam, egyétek meg ti! Kancellár, kóstold meg!
A kancellár a fejét rázva hátrált, ijedten makogott.
– Jaj, felség, nem, nem! Ez embernek méreg! Tele van sárkányfűszerrel!
A király összevonta a szemöldökét.
– Kancellár, mi ez itt?!
A kancellár a sárkányfűárusra mutogatott, rákent minden felelősséget.
– A Sárkányellátó Vállalat! Ő találta ki!
A sárkányfűárus sem hagyta magát, nagy merészen a király elé állt.
– Igaz! De kaptam pecsétet és aláírást!
– Hm! – mondta a király. Mivel igazságos és jó király volt, tudta, hogy rendbe kell hozni a dolgokat, akárki is a felelős.
– A Sárkányellátó Vállalatot feloszlatom! És ugyanakkor kihirdetem, hogy Süsü se dolgozzék senki helyett!
A tömeg megéljenezte a királyt, bár voltak, akik csak félszájjal éljeneztek. Például a szénégető, meg a kocsmáros, meg a pék, meg a csizmadia, meg a favágók, de ezt most senki se vette észre. Az éljenzés végén egy öreg megkérdezte.
– És az ebéddel mi lesz?! A miénket elvették!
A király belátta, hogy az ebéd dolgában is intézkedni kell.
– Mindenkit meghívok ebédre!
– Éljen a király! – zúgta a tömeg.
A király szeme megakadt a sárkányfűáruson, intett neki, hogy jöjjön közelébb.
A sárkányfűárus kénytelen-kelletlen közelébb somfordált.
– Látom, hogy szíveden viseled Süsü sorsát! Éppen ezért mától fogva te leszel a szolgája! Lessed minden kívánságát! Teljesítsd minden parancsát!
A vár népe ezt is megéljenezte, majd elmentek mind ebédelni a királyi konyhára, és jól teleették magukat.
|
Zeneszöveg:
Mese:
Más:
|