Süsü Fan Club


Vendég a háznál, öröm a háznál

A szélkakas nyikorgott a tornyon, rekedten kukorékolt, majd hirtelen abbahagyta. De ez a rövid nyikorgás, kurta kukorékolás is elég volt, hogy mindenki felnézzen az égre.
Hát ahogy bámészkodtak felfele, meg is látták rögtön, hogy egy postásholló közeledik pöfögő masináján. Körözött, pöfögött az udvar fölött, majd nagy füstfelhőt lőve ki, leszállt. A holló mérgesen dohogott, szidta a masinát.
– Hogy a holló vájja ki a szemét! Bedöglött! Te postások szégyene!
A masina akadozva berregett, majd elhallgatott.
A holló egy nagy pecsétes levelet vett elő a táskájából és körülnézett.
A kancellár a nagy pöfögésre, berregésre kijött az erkélyre.
– Add ide a levelet! – szólt rá a postáshollóra.
A holló megnézte a címzést, megrázta a fejét.
– Nem neked jött! A királynak jött!
A kancellár mérgesen toppantott.
– Akkor is add ide! Én vagyok a kancellár!
Majd leszólt Süsünek.
– Vedd el tőle!
Süsü szelíden odaszólt a postáshollónak.
– Na, add oda! Tényleg ő a kancellár!
A holló odaadta a levelet, majd várakozóan függesztette a szemét a kancellárra.
– És a borravaló?
A kancellár átvette a levelet, indult befele, foghegyről vetette oda a hollónak.
– Most nincs apróm!
A holló dühösen babrált a masinán, a csőre közt morogva.
– Szép kis kancellár, mondhatom!
Majd Süsünek szólt oda.
– Legalább lökj meg!
Süsü meglökte, a motor beindult, a masina berregve, füstölve felmelkedett a levegőbe s elrepült.
A király türelmetlenül várta a kancellárt.
– Olvasd már! – sürgette.
A kancellár megvizsgálta a pecsétet, megnézte a címzést, majd sóhajtva felbontotta a levelet. Nem szerette, ha sürgetik. Azt szerette, ha mindennek megadják a módját! De azért nem húzta tovább az időt, felolvasta a levelet.

„Nagyméltóságú és vitéz királyi felség!
Ezennel tudatom, hogy tiszteletemet teszem nálad! Hallottam hírét Süsünek, és szeretném megnézni, hogy mit tud? Tud-e például követ törni? Zárom soraimat, jó szomszédod: Petrence király!”

Figyelmesen hallgatták a levelet, a király a trónszéken, Süsü meg az ablakból, mivel bedugta a fejét kíváncsian.
– Jaj, de jó! Annyit török, amennyit csak akar! – lelkendezett Süsü. – Kezdhetjük!
– Hohó! – mondta a kancellár. – Te ráérsz! Van itt még fontosabb dolog is!
– Micsoda? – kérdezte Süsü.
– Micsoda? – kérdezte a király is.
– Hát a fogadás! – mondta a kancellár szigorúan. – Egy király jön ide, nem egy foltozószabó! Illendően kell fogadni!
– Hát jó! – sóhajtott a király. – Fogadjuk illendően! Rád bízom az egészet, te vagy a kancellár!
A kancellár elégedetten hajolt meg, s kihátrált a trónteremből.
Először is szólt az udvari borbélynak, hogy sürgősen csináljon mindenkinek új parókát. Lehet szőke, lehet barna, lehet mindenféle színű, csak ne legyen kócos!
Azután szólt a hadvezérnek, hogy a hadsereg gyakorolja a díszlépést, az is, aki szögbe lépett, legfeljebb majd nem veri úgy oda a talpát!
Azután szólt az írnoknak, hogy írja meg az üdvözlő beszédet.
Azután szólt a kőfejtőknek, hogy csináljanak egy táblát, és írják rá, hogy királyi kőbánya!
Majd visszament a palotába, és szólt a királynénak, hogy nem ártana egy-két tánclépést venni! A királyné boldogan bólogatott, hogyne, hogyne, olyan régen táncoltunk már! De kitől vegyen itt táncleckéket?
– Tőlem! – hajolt meg a kancellár. – Egy jó kancellárnak mindenhez kell értenie!
Azzal elkezdett keringeni, meg forogni, a szájával zümmögött hozzá: umpappa, umpappa! Vékony lábán úgy ugrált, mint egy kecskebak. A köpenye lobogott, a karja hadonászott, az arca kipirult, a szeme csillogott.
– Ez a legújabb tánc! – mondta. – Van hozzá szöveg is!
És elénekelte firegve-forogva, bokázva és szökdelve a szöveget is.

Mint a szellő, járd a táncot,
ne vessen a szoknyád ráncot!
A lábacska vígan dobbant,
mint a zerge, mint az őzbak!

Majd megállt lihegve és meghajolt.
– Nekem el kell rohanni! Gyakorolja felséges királyné egyedül! Vagy a Dadával!
Lent a borbély üzlete előtt sorba álltak a várbeliek az úja parókáért. A kancellár elégedetten ment végig a sor mellett. Egyszer csak meglátta Süsüt, aki szintén ott álldogált türelmesen.
– Te állj ki a sorból! – szólt rá szigorúan.
Süsü elszontyolodva kiállt a sorból.
– Én nem kapok parókát?
– Lehet, hogy kapsz, ha marad, de most menj, és gyakorold a kőfejtést! – parancsolta a kancellár.
Süsü elballagott búsan a hegyhez.
A kancellár a hadvezért kereste. A hadvezér az udvar sarkában egzecírozta a két zsoldost.
– Jobbra át! Balra át! Jobbra nézz, balra nézz! Menetel a vitéz! Nóta!
A két zsoldos rázendített menetelve.

Sárgarépa, laboda,
menetel a katona!
Császárkörte, törökmeggy,
a katona vígan megy!

A kancellár elégedett volt. Megdicsérte a katonákat, s rohant tovább a piactér felé, ahol már ácsolták az emelvényt.
Felállt az emelvény sarkára, s lekiáltott a bámészkodóknak.
– Ti pedig gyakoroljátok az éljenzést!
– Éljen! Éljen! – mondták a bámészkodók.
– Nem jó! Nem jó! – csóválta a fejét a kancellár. – Csináljuk még egyszer! Mindenki vegyen jó sok levegőt! Tüdőt tele! Szájon ki! Egy-két-hár! Most!
– Éljen!! – zúgták a bámészkodók.
– Éljeeen! – bömbölte leghátul Süsü. Mivel már visszajött a hegyről.
A kancellár mérges lett, nagyot toppantott s ráripakodott.
– Te ne éljenezz! Mondtam már, hogy gyakorold a kőfejtést! Menj a hegyhez, neked ott a helyed!
Süsü zavartan motyogott, meg dünnyögött.
– Már teljesen elgyakoroltam! Már alig van…
De a kancellár nem figyelt Süsüre, rohant tovább, megkereste az írnokot, kész van-e az üdvözlő beszéd?
Pedig érdemes lett volna figyelnie, érdemes lett volna fülelnie, mert Süsü azt akarta mondani, hogy gyakorlás közben elhordta az egyetlen hegyet, amely a környéken található! Annyira igyekezett, annyira gyakorolt, hogy nem maradt a hegyből egy öklömnyi se! Nem tudta, mit csináljon, senki se figyelt rá a nagy készülődésben, sőt mindenhonnan elzavarták! Fogta hát magát, s búsan kiballagott az elhordott hegy helyére.
Ott éppen a két kőfejtő állította fel a táblát egy rúdra. Azután ők is elrohantak, otthagyták Süsüt. Pedig Süsü éppen meg akarta kérdezni, hogy mi van a táblára írva?

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra



Az oldalka tulajai: HW & Bötty
El lehet érni minket itt: susufanclub@gawab.com