Süsüt megmérik
Süsü a közeli erdőben vágta a fát, vagyishogy két ujjal kirántotta, a térdén négyfelé törte, majd szépen kupacba rakta. Meg se kottyant neki ez a kis favágás, dudorászott közben, meg szavalgatott.
Így dudorászgatott:
Ó, ha rózsabimbó
lehetnék!
Rám szállnának szépen
a lepkék!
Pici szívem vélük
dobogna!
Nem lennék ilyen nagy
otromba!
Majd elszavalt egy csomó illemszabályt:
Üdvözöllek, dicső lovag,
szép a ruhád, szép a lovad!
Mi szél hozott, mondsza, erre,
és mi vajon szíved terve?
Szép vagy, mint a rózsaszál,
ó, te kedves királylány!
Vagyis Süsü sohase unatkozott, még akkor sem, ha egyedül volt! Öröm volt a szívében s egy csomó dal, meg illemszabály a fejében!
Hát, ahogy így dudorászgatott, meg szavalgatott, lihegve futottak feléje a favágók. Árkon-bokron keresztül, ami azért volt nehéz, mert egy kifeszített madzagot fogtak, és mindenben elbotlottak.
Messziről kiabáltak Süsünek.
– Süsü! Süsü! Gyere ki!
– Itt vagyok, ragyogok! – felelte Süsü.
Az erdő szélénél végleg megakadtak a favágók, mivel a kifeszített madzaggal nem tudtak bemenni a fák közé.
– Gyere ki egy kicsit! – szóltak Süsünek.
– Miért menjek ki? – kíváncsiskodott Süsü.
– Ne vitatkozz, gyere ki! Bizalmas és titkos! Nem ordibálhatunk itt egy fél óráig! – ripakodtak rá a favágók.
– Az más! Ha bizalmas és titkos, akkor kimegyek az erdőből! – mondta Süsü, kiballagott a fák közül, és megállt a favágók előtt.
– Itt vagyok! Mit akartok?
– Állj egyenesen! – mondták a favágók. – Megmérjük a derekadat!
Süsü egyenesen állt, a favágók körbeszaladták a madzaggal, s ahol összeért, ott görcsöt kötöttek rá.
– Minek méritek? – kíváncsiskodott Süsü.
– Azt nem mondták! – vakarta a fejét az egyik favágó.
– Lehet, hogy nadrágot kapsz! – mondta a másik favágó.
– Nadrágot? – csodálkozott Süsü.
De nem sok ideje maradt a csodálkozásra, mert éktelen szitkozódást hallott. A szénégető cifrázta dühösen, mivel belegabalyodott a kifeszített madzagba.
– A fene ezt a madzagot! A tehén rúgja meg ezt a nyavalyás madzagot! A hejderménkű csapjon ebbe a vacak madzagba!
A favágók türelmetlenül megrántották a madzagot, a szénégető orra esett, de egyben ki is szabadult.
Nagy mérgesen feltápászkodott, és Süsüt kereste a szemével.
– Itt vagyok! – szólt Süsü a háta mögül. – Te is megméred a derekamat?
A szénégető morcosan megfordult.
– Nem! Én a fogadat számolom meg! Hogy az a mennydörgős mennykő! Ezt nem neked mondtam! Légy szíves, tátsd ki a szádat! Mondd azt, hogy á!
Süsü engedelmesen kitátotta a száját, és azt mondta: á!
A szénégető izgatottan motyogott.
– Egy, izé, kettő! Egy, izé… hogy a nyavalya törje ki!
Süsü barátságosan megkérdezte.
– Mi a baj?
A szénégető a sapkájához kapott, majd a földhöz vágta, és toporzékolva táncolt rajta.
– A lapos guta üsse meg! A gömbölyű guta üsse meg! Mindenféle guta üsse meg! Most kezdhetem elölről! Kérlek, hogy ne beszélj tátott szájjal, mert csak belezavarodok a számolásba!
– Jó! – mondta Süsü. – Nem beszélek tátott szájjal. Minek számolod a fogamat?
– Tudja a nyavalya! – felelte a szénégető mogorván. – Nem mondták! Nekem csak azt mondták, hogy számoljam meg! Tátsd ki a szád, és maradj csendben! Egy, izé, kettő… egy, izé, kettő…
Ekkor érkezett meg a csizmadia. Így szólt Süsühöz.
– Kérlek, Süsü, nyújtsd ki a kezed!
– Kinyújtom! – mondta Süsü.
A szénégető újra a földhöz vágta a sapkáját és toporzékolt.
– Megint belezavarodtam! Verje el a jégeső!
A csizmadia megsajnálta a toporzékolót.
– Minek gyötröd az agyadat? Kérdezd meg tőle és kész!
A szénégető abbahagyta a toporzékolást, leporolta a sapkáját, a fejére tette, és álmélkodva így szólt:
– Tényleg! Nahát! A macska rúgja meg! Igazad van! Hány fogad van, Süsü?
Süsü rámosolygott az álmélkodóra.
– Most már beszélhetek?
– Persze, hogy beszélhetsz, vigye el a cica! Beszéld el szépen, hogy hány fogad van!
– Itt elöl kettő! – mondta Süsü, és hogy jobban lássa a szénégető, újra kitátotta a száját. – Ott hátul még kettő! De lehet, hogy az egyik lyukas!
A szénégető meg se köszönte, fennhangon ismételgette, hogy el ne felejtse, míg hazaér.
– Itt elöl kettő, hátul még kettő, de lehet, hogy az egyik lyukas!
Süsü megkérdezte a csizmadiát, aki közben egy hosszú ággal méregetett.
– Miért méred a kezemet?
– Azt nem közölték! Lehet, hogy titok! – válaszolta a csizmadia rejtelmesen.
– Az én kezem? Titok?!
De a csizmadia már elment a faággal.
A kocsmáros érkezett döbbenő léptekkel, mivel egy kicsit kövér volt. Fújtatott, meg a homlokát törölgette.
– Süsü! Mennyire tudod kitátani a szádat? Mondd, hogy várom a párom!
Süsü engedelmesen utánamondta.
– Várom a párom!
– Jobban nem tudod? – kérdezte a kocsmáros.
– Jobban nem tudom! – válaszolta Süsü.
A kocsmáros nem hozott se madzagot, se faágat. A szemével méregette, mekkora lehet Süsü szájának a kerülete. Jó szeme volt a kocsmárosnak, igen sok hordót felbecsült már vele, úgyhogy ezért nem kellett neki se madzag, se faág.
– Két és fél akó! – jelentette ki. – Ennyi a szád űrmérete!
– Ha becsukom, akkor is?
– Akkor valamivel kisebb! – mondta a kocsmáros és elballagott.
Süsü kinyitotta, meg becsukta a száját, hogy kipróbálja. De nem érezte, hogy mikor kisebb, meg mikor nagyobb.
A pék loholt arra utoljára. Süsü rögtön abbahagyta a szájnyitogatást, meg a szájcsukogatást.
– Te mit akarsz megmérni? – kérdezte a péktől.
– A talpadat! – mondta a pék. – Légy szíves, lépj arrébb!
Süsü arrébb lépett. A pék hümmögött, meg motyogott a bajusza alatt, s vizsgálgatta a füvet.
– Nem jó! Nem látszik!
– Mi nem látszik? – érdeklődött Süsü.
– A talpad nyoma! – dörmögött a pék. Majd körbeszaladt a bokrok alatt.
– Ez az! Ide lépj, a pocsolyába!
– De akkor sáros lesz a lábam! – tiltakozott Süsü.
– Majd megmosod! Ez fontosabb! Hidd el, nem futottam volna idáig, ha nem lenne nagyon fontos!
Süsü nem ellenkezett. Legföljebb megmosom a lábam! – gondolta, és belelépett a pocsolyába. Állt egy kicsit, majd kilépett belőle.
A pék megdicsérte.
– Szép, tiszta nyomot hagytál!
Megmérte arasszal a lábnyom szélét és hosszát, és elrohant.
Süsü nem értett semmit sem az egészből, de nem törte sokáig a fejét, gondolta, majd kiderül! Azért, ha nem is értette, egy kis büszkeséget érzett: „Megmértek! – gondolta. – Megmérték mindenemet! Még a lábam nyomát is!”
|
Zeneszöveg:
Mese:
Más:
|