Süsü Fan Club


RÖGTÖN JÖVÜNK!

Elöl battyogott a kiskirályfi, hátul cammogott Süsü, így értek a vadkörtefákhoz.
A kiskirályfi már meg se kérdezte, hogy felmászhat-e. Mióta közelebbről megismerte Süsüt, a világ legjobb pesztráját, leghűségesebb jópajtását, eszébe se jutottak ilyen felesleges kérdések! Fogta magát, s egyből felmászott a vadkörtefára.
Mikor fent volt a fán, Süsü így szólt.
– Várj! Előbb énekeljük el a vadkörtedalt! Jobb lesz az étvágyunk!
A kiskirályfi biccentett, hogy rajta, majd figyel! Süsü megköszörülte a torkát, s brummogva elénekelte a vadkörtedalt.

Ó, de finom a vadkörte,
más nevén a vackor!
Eszegetném reggel, délben,
és délután hatkor!

Húsa roppan, leve csorran,
harapj gyorsan akkkor!
S szádban marad a vadkörte,
már nevén a vackor!

A kiskirályfi gyorsan megtanulta, együtt fújták, énekelték teli tüdőből, hogy csak úgy zengett a környék. Közben nagyokat haraptak a vadkörtébe.
Mikor már elverték első éhüket, a kiskirályfi felmászott egy sziklára, és visszaterelte a beszélgetést a háborúsdira.
– Te voltál már háborúban?
Süsü őszintén válaszolt.
– Nem. Még soha. De nagyon sokat hallottam róla! És azokat mind jól megjegyeztem! Figyelj!
Süsü bömbölni kezdett, félelmetes pofákat vágott, harciasan vicsorított.
– Üsd-vágd, nem apád! Piff-puff! Csinbumm! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Kard-ki kard! Szuronyt szegezz! Cél! Tűz! Pénzt vagy életet! Állj vagy lövök! Fel a kezekkel!
Majd rendes hangon befejezte.
– Egyszerű ez! Magad is láthatod! Nem kell más, mint egy jó ellenség!
– De ki legyen az ellenség? – töprengett a kiskirályfi.
– Hm, hm! – töprengett Süsü is. – Én nem lehetek a te ellenséged, mivel szeretlek! Te sem lehetsz az én ellenségem, mert…
A kiskirályfira nézett jámbor képpel. Majd megkérdezte.
– Te is szeretsz?
– Én is! – jelentette ki a kiskirályfi, és megsimogatta Süsü arcát.
– Akkor jó! – rikkantott boldogan süsü. Majd elszontyolodott. – Illetve nem jó! Úgy értem, hogy akkor ki lesz az ellenség?
A kiskirályfi szétnézett a szikláról, hogy hátha meglát valami ellenségnek valót! De nem volt a környéken senki, csak bokrok, meg fák. A kiskirályfi nézegette őket, majd elmosolyodott, eszébe jutott valami. A bokrok felé mutatott.
– Ott az ellenség! A bokrok a gyalogság! A fák a lovasság!
Süsü megdicsérte a kiskirályfi eszét.
– Pompás ellenség! Jól vág az eszed!
A kiskirályfinak roppant jólesett a dicséret. Majd eszébe jutott még valami, gyorsan ki is mondta, nehogy elfelejtse!
– És ki lesz a fővezér? És ki lesz a hadsereg?
Süsü egy pillanatig se habozott, azonnal rávágta.
– Te leszel a fővezér! Én meg leszek a hadsereg! Ígérem, hogy nagyon jó és hűséges hadsereg leszek! Várom a parancsaidat, fővezér!
A kiskirályfi belepirult a dicsőségbe. Még sohasem volt fővezér, s még sohasem volt hadserege! Csillogó szemmel nézték egymást. A fővezér a hadsereget, a hadsereg a fővezért. Majd a fővezér érces hangon így szólt:
– Figyelj, hű hadseregem! Elmondom a haditervet!
– Figyelek! – mondta a hadsereg.
– A haditerv a következő: én megyek elöl, te jössz utánam!
– Nagyon jó kis haditerv! – zúgta a hadsereg.
Vidáman méregették a bokrokat, fákat, az egy helyben álldogáló ellenséget.

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra