Süsü Fan Club


Lepke, lepke, kis lepke

Egy szamárkóró bólogatott, hajlongott a szélben, le-föl, le-föl. Azután már nem hajlongott, hanem csodálkozva hasalt a földre. Süsü lépett rá, majd döngő léptekkel tovább ment: dam, dam, dam!
Ismeretlen helyen járt, csodálkozva forgatta a fejét jobbra-balra, gyönyörködött a piros, sárga, kék virágokban, lassan a szíve is megkönnyebbült, nem fájt már neki annyira, hogy kitagadták! A sárkánykirály dörgő hangját sem hallotta, s a testvérek gúnyos nevetését is elvitte a szél.
Csak ment, ment dübbenő léptekkel: düb, düb, düb! Ha sziklához ért, átgyalogolt rajta, ha patakhoz ért, átugrotta.
Hát ahogy így ment, meg gyalogolt, meg patakot ugrott, egyszer csak egy gyönyörűséges rózsabimbón meglátott egy gyönyörűséges lepkét!
Abban a minutumban megállt, mint akit villám sújtott, vagy mint egy cövek, amit a földbe vertek! Még lélegzetet sem mert venni. Csak nézte, csak nézte a gyönyörűséges lepkét a gyönyörűséges rózsabimbón!
Majd mikor már eleget gyönyörködött a lepkében, elhatározta, hogy megfogja! Lassan, roppant lassan lépett egyet előre, és lassan, roppant lassan kinyújtotta a kezét.
Hát ahogy kinyújtotta a kezét, árnyékot vetett a rózsabimbóra és természetesen a lepkére is! Nem nagy árnyékot, akkorát csak, mint egy üstfedő. De a lepke nem szerette az árnyékot, még ha akkora is, mint egy üstfedő, kényeskedve megbillegtette a szárnyát, és továbbröppent, napsütötte helyre.
Süsü báván nyúlt a rózsabimbóért, leszakította, s mivel a lepke már nem volt rajta, jobb híján megszagolta. Szívta, szagolta a kellemes rózsaillatot, de a rózsaillat nem nagyon szerette, ha sárkányorr szívja, szagolja, jól megcsiklandozta hát belülről, mire Süsünek könnybe lábadt a szeme, s egy óriásit tüsszentett. A közeli fák meghajoltak, a virágok a földre lapultak, a lepke pedig kényeskedve vitorlázott tova a légáramláson.
Süsü utánalódult, a rózsabimbót nem dobta el, de megfogadta, hogy nem szagolja meg többet!
Így lebegtek, bukdácsoltak, ficánkoltak át a réten. Elöl a lepke lebegett, hátul Süsü bukdácsolt, leghátul meg Süsü farka ficánkolt.
Süsü most már semmi mással nem törődött, csak a lepkét figyelte, s követte óvatos léptekkel mindenhová.
Így azt sem vette észre, hogy a közelben a királyi favágók vágták a fát. Már szép nagy halom felvágott és elfűrészelt fahasáb magasodott, s épp az utolsó fának készülődtek neki a királyi favágók nagy buzgón. Vagyis az egyik favágó megpökte a markát, megmarkolta a fejsze nyelét és odasuhintott. A fa meg se rezdült, mivel hatalmas, vastag törzsű fa volt. De a királyi favágók nem csüggedtek. Most a másik pökte meg a markát, markolta a fejszenyelet, s csapott oda a törzshöz. És most mintha a fa megrezdült volna egy kicsit! Azután újra az egyik csapott oda, majd újra a másik!
Ekkor egy lepke szállt át a fejűk felett, de oda se figyeltek.
Éppen az egyik favágó akart suhintani a fejszével, mikor a hatalmas fa recsegett-ropogott, s gyökerestül kiemelkedett a földből! A favágók a szájukat is eltátották a csodálkozástól.
De nem sokáig tátották, mivel meglátták Süsüt. Mert Süsü húzta ki tövestől a hatalmas fát, mivel útjában volt, nem látott tőle. Csak megfogta két ujjal, és kirántotta a földből! És barátságosan rámosolygott a két favágóra, s még barátságosabban köszönt.
– Jó napot kívánok! Bocsánatot kérek a zavarásért, nem láttak erre egy lepkét?
De hát hiába volt a mosolygás és a köszönés, mivel a favágók nem láttak még sárkányt, se barátságosat, se barátságtalant! Ők csak azt látták, hogy két ujjal kihúzta a hatalmas fát a földből!
Vagyis égnek állt minden hajuk szála a rémülettől, majd eldobálva a fejszét, hanyatt-homlok menekültek.
– Jaj, jaj! Egy sárkány! Egy sárkány! – óbégatták, mikor már biztos távolban jártak.
Süsü kissé csodálkozva nézett utánuk, eldobta a hatalmas fát, a hatalmas fa ráesett a halomba rakott tűzifára, a tűzifa meg mind legurult az útra.
De Süsü ezzel sem törődött, kereste a lepkét, hogy merre lehet?
A lepke egy sziklán sütkérezett, finoman rezegtette gyönyörű szárnyait.
Süsü a lélegzetét is visszafojtva lépegetett a szikla felé. Észre se vette, hogy a szikla túloldalán két taligás kőfejtő erőlködik, veselkedik! Cöveket vertek a szikla alá, rudakat dugdostak a résbe. Majd a rudak alá álltak, s óriásit nyögve megemelték a sziklát.
Ekkor ért oda Süsü.
– Hórukk! – kiáltotta a két kőfejtő.
A lepke kényeskedve felemelkedett s elrepült.
Süsü felemelte a sziklát, mintha közelről akarná megnézni, hogy nincs-e ott a lepke.
A két kőfejtő fenékre tottyant, s már éppen egy cifra káromkodást akartak kanyarítani, mikor az egyik meglökte a másikat, s halkan, mint akinek elment a hangja, ezt suttogta:
– Egy sárkány! Egy sárkány! Egy sárkány! Jaj!
– He?! Mi?! – förmedt rá a másik, aki háttal ült Süsünek. – Ugyan már, te oktondi! Még hogy sárkány!
Majd nyögve feltápászkodott, s ekkor meglátta Süsüt.
– Jaj, sárkány! Meneküljünk! – kiáltotta, s uccu neki, fakereszt, szélsebesen rohant lefele a hegyről. A másik meg utána.
– Álljatok meg! Álljatok meg! – kiáltott utánuk Süsü. – Ezek meg hova futnak? Álljatok meg, kérdezni akarok valamit!
De nem válaszolt neki senki, a két taligás már hegyen-völgyön túl járt. Letette hát a sziklát, épp a taligára. A taliga ripityára ment. Süsüt egy kicsit elszomorította, hogy így menekülnek előle, búsan lógatta a fejét, s motyogott az orra alatt: De hát miért? De hát miért?
Majd meglátta a lepkét, abbahagyta a fejlógatást és a motyogást, s boldogan mosolyogva elindult feléje.

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra



Az oldalka tulajai: HW & Bötty
El lehet érni minket itt: susufanclub@gawab.com