Bemutatkozás a királyi várban
A sárkányfűárus szedte a lábát, ahogy csak bírta, s pihegve-lihegve vitte a hírt a királyi várba! Majd mikor szétkiabálta, meg elsuttogta a hírt, harsány hangon kínálta a sárkányfüvet:
– Itt a valódi, itt a fű! Sárkány ellen sárkányfű! Katonáknak, diákoknak féláron! Itt a valódi, itt a fű! Sárkány-sárkány-sárkányfű!
A két marcona zsoldos azonnal vett is a sárkányfűből, biztos, ami biztos!
A hír pedig terjedt, s eljutott a ravasz kancellár fülébe, majd a király fülébe, majd a Dadus fülébe.
A Dadus boldogan rohant a búslakodó királylányhoz.
– Kisasszonykám! Kisasszonykám! Most hozták a hírt, hogy érkezett egy királyfi! És kiáll a sárkány ellen!
A királylány azonnal abbahagyta a búslakodást, kivirult az arca, mint a rózsa, s rohantak az ablakhoz lesekedni.
Az öreg király is izgatottan kereste a koronáját, majd a fejére tette, s a kancellárral együtt az erkélyre állt.
– Hol van? Hol van? – kérdezgette az öreg király.
– Mindjárt jön! Megbízható forrásból tudom, hogy már elindult! – nyugtatta a ravasz kancellár.
Kitódult a nép is a várudvarra, s izgatottan pusmogtak, meg súgtak-búgtak, várták a királyfit és a sárkányt.
Elsőnek a suszterinas látta meg a királyfit, mivel felmászott a kapura. Nagyot rikkantott:
– Jön az egyik! Látom!
A pusmogás meg a súgás-búgás abbamaradt, s mindenki kíváncsian nézett a kapura.
Jött is a királyfi, peckes léptekkel, gyönyörű páncélja csillogott-villogott, a kardja szikrázott, a köpenye meg lobogott.
A királylány szíve nagyot dobbant, ahogy meglátta, majd rángatni-sürgetni kezdte a Dadát.
– Öltözködjünk, öltözködjünk! Gyerünk, gyerünk, gyerünk!
A királyfi az erkély elé ment, a szívére tette a kezét, kecsesen meghajolt, s ezt mondta:
– Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Kóbor királyfi vagyok, olvastam a felhívást a plakáton, és szeretnék megvívni a sárkánnyal!
Az öreg király boldogan bólogatott.
– Helyes, helyes! Kezdjétek el!
Majd körülnézett hümmögve.
– Hm, hm! Hol a sárkány?
A ravasz kancellár is körbenézett, lent a tömeg is körbenézett, s újra pusmogtak, meg súgtak-búgtak, hogy hol a sárkány?
Megint a suszterinas látta meg először, s nagyot rikkantott a kapu tetején:
– Jön a másik! Jaj!
Aztán már nem rikkantott, hanem az oldalát tapogatta, mivel leesett a kapu tetejéről.
A kapu is összedőlt, mert Süsü sehogyse fért át rajta, próbálta így, próbálta négykézláb, de mégis magával rántotta az egészet.
Nyögve kiegyenesedett, és körülnézett a téren. Az emberek ijedten húzódtak hátra, a két zsoldos meg belebújt két káposztáshordóba, csupa káposztás lett a bajuszuk meg a szakálluk.
Süsü bocsánatkérően motyogott a kapu miatt:
– Pardon, bocsánat! Nem tehetek róla! Kicsit kicsi!
Búsan nézte egy pillanatig az összedőlt kaput.
Majd meglátta az erkélyen az öreg királyt, odatrappolt, s vidáman hadarta:
– Itt vagyok, itt vagyok! Rendelkezzél fegyveremmel, rendelkezzél hű szívemmel! Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, bizony! Ezt is tudom!
Az öreg király elégedetten bólogatott.
– Jól mondod, jól mondod! Látszik, hogy igazi lovag vagy!
Süsü hencegve folytatta:
– Tudom tovább is!
– Akkor mondjad! – biztatta az öreg király.
Süsü hadarta, mint a leckét.
– Üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondssza, erre, s mi vajon a szíved terve? Szép vagy, mint a rózsaszál, ó, te kedves királylány!
Majd körbenézett, pislogott, s így szólt:
– Hol a királylány?!
Az öreg király is körbenézett, pislogott, s ő is így szólt:
– Tényleg! Hol a királylány?
A ravasz kancellár súgott-susogott.
– Öltözködik! De ő még ráér! Előbb a bajvívás jön!
Az öreg király megnyugodott.
– Öltözködik! Hadd öltözködjön, ráér! Előbb a bajvívás jön! Hát figyelj ide, te sárkány! A viselkedésed kifogástalan! Látszik, hogy tanultad a jómodort! Vívhatsz!
– Táncolni is tudok! – hencegett Süsü.
– Nagyszerű! – lelkendezett az öreg király.
Majd a ravasz kancellárhoz fordult.
– Most táncoljon?
– Nem! – súgta a ravasz kancellár. – Majd bajvívás után!
Az öreg király Süsüre nézett.
– Majd később táncolhatsz!
– Jó! – mondta Süsü. – De énekelni is tudok!
Az öreg király megint a ravasz kancellárra nézett.
– Most énekeljen?
A ravasz kancellár a szakállát csavargatta idegességében, idegesítette ez a hencegő sárkány, de aztán legyűrte az idegességét, s így válaszolt:
– Nem, ne most énekeljen! Majd azt is bajvívás után! Mindent csak bajvívás után! És arra kérem felségedet, hogy indítsa el a bajvívást, mert ránk esteledik!
Az öreg király meghökkent.
– Úgy érted, hogy én is vívjak?!
A ravasz kancellár felsóhajtott, majd ezt mondta:
– Nem kell vívni! Felséged csak annyit mondjon, hogy rajta!
Az öreg király megnyugodott.
– Az más! Rajta! – kiáltott oda a bajvívóknak.
A királylány öltözködés közben kipillantott az ablakon, és meglátta Süsüt.
– Jaj! – sóhajtotta és elájult.
A Dadus összehúzta a függönyt, és így szólt a királylányhoz, közben simogatta, veregette az arcát finoman:
– Ne féljen, kisasszonykám! Biztosan a királyfi győz! Inkább öltözködjék, hogy szép legyen! Hogy megakadjon kisasszonykámon a királyfi szeme! De milyen délceg, de milyen karcsú királyfi!
A királykisasszony rögtön abbahagyta az ájuldozást, és gyorsan öltözködött, meg fésülködött, meg az arcát pirosította!
|
Zeneszöveg:
Mese:
Más:
|