Egy fővezér nem eszik tejbegrízt!
Süsü így szólt a kiskirályfihoz.
– Fővezért, add ki a parancsot!
A kiskirályfi felállt a sziklán, és kiadta a parancsot.
– Cél: a bokor! Tűz!
Süsü igazán jó hadsereg volt, egy pillanat alatt kitalálta, hogy mivel lődözzön! Felnyúlt a fára vadkörtéért, és valóságos bombazáporral árasztotta el a bokrokat. Majd mikor a kiskirályfi kiadta az újabb parancsot, hogy roham, Süsü félelmetesen bömbölve, füstöt okádva rohamra indult.
– Hurrá! Cél! Tűz! Roham! Üsd-vágd, nem apád! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Csin-bumm! Piff-puff! Kard-ki-kard! Szuronyt szegezz! Állj vagy lövök!
Zúgtak, szálltak a vadkörték, gomolygott a füst, zengett, harsogott a csatakiáltás. A bokorban nagy lett a riadalom. Kapkodták a fejüket a vadkörte elől. A hadvezér felnyögött, mikor telibe találta egy vadkörte.
– Csodafegyver!
Torzonborz idegesen kérdezgette a nagy bömbölésben, és nem mert ugrálni, mert félt, hogy eltalálják.
– Mi ez? Mi ez?
A hadvezér fülelt, majd így szólt.
– Ahogy a szakkifejezésekből kiveszem, ez egy roham! Ahogy a lövedékek irányából megsaccolom, éppen felénk tart! Jaj! Fedezékbe! Hazudott a kém! Besétáltunk a csapdába! Hol a kém? Megnyúzni!
De a kém is észrevette, hogy itt valami nincs rendjén! S azt is jól tudta, hogy ő lesz a bűnbak! Éppen ezért oldalt elsompolygott a legszélső bokorig, ott kilesett és kisuttogott, és óvatosan feltartotta a kezét.
– Megadom magam! Én csak egy egyszerű kém vagyok!
De vagy túl halkan mondta, vagy nagy volt a csatazaj, mert nem hallotta meg senki, sőt egy eltévedt vadkörte pont fejbe találta! A kém visszabújt a bokorba, és csendben maradt.
A kiskirályfi végigszaladt a bokrok mentén, kipirult arccal bele-beleszúrt mindegyikbe vesszőkarjával, s csengő hangon kiáltozott.
– Legyőztelek! Add meg magad!
S rohant tovább.
A bokrokból előjöttek Torzonborz katonái, felemelték a kezüket, a hadvezér egy fehér zsebkendőt lobogtatott, vagyis megadták magukat.
Ekkor ért oda Süsü is, és roppantul csodálkozott, mikor meglátta a felemelt kezű hadsereget.
– Hát ti? Kik vagytok? Hogy kerültetek ide?
Mikor a hadvezér meglátta Süsüt, úgy vacogott a foga, hogy alig tudott beszélni.
– Megadjuk ma-ma-ma…
Süsü legyintett, hogy hagyja abba, majd kíváncsian benézett a bokrok mögé.
– Vagytok még?
Ekkor előbújt Torzonborz is, toporzékolt, a haját tépte.
– Én vagyok Torzonborz! A legnagyobb, a legerősebb, a leg…
– Jól van! – intette le Süsü. – Megadod magad vagy lőjek?
– Megadom! – vacogott Torzonborz.
Süsü a kiskirályfi után kiáltott, aki már a legszélső bokornál járt, kardjával beleszúrt, mire elősompolygott a kém is feltartott kézzel. A kiskirályfi nem vette észre, mert éppen visszafordult a kiáltásra.
– Mit akarsz, hű hadseregem?
– Izé! – mondta Süsü zavartan. – Gyere ide, fővezér, nézd, igazi ellenséget fogtunk!
A kiskirályfi odament, és ő is nagyon elcsodálkozott.
– Megadták magukat? Igazándiból? Mindnyájan? Éljen! Győztünk! Mit csináljunk velük?
Süsü nézegette a remegő katonákat, a vacogó Torzonborzt, s a foga közt mormogott.
– Legelőször is meg kéne mosdtani őket!
Ekkor előlépett a hadvezér, a kezében levő fehér zsebkendőre mutatott.
– Ez egy fehér zászló! Vagyis mi most hadifoglyok vagyunk! A nemzetközi szabályok értelmében nem eshet bántódásunk! Orvosi ellátást kérünk és kosztot!
A kiskirályfinak tetszett a fehér zászló, magához vette, azután töprengve sétált fel-alá, ahogy egy jó fővezérhez illik. Majd megállt, és így szólt a hadseregének, vagyis Süsünek.
– Nem szeghetjük meg a nemzetközi szabályokat! Vigyük őket a várba!
A hadvezér hízelegve mondta a kiskirályfinak.
– Jó fővezér vagy! Betartod a szabályokat!
De Süsü rámordult.
– Ne hízelegj! Állj a sorba! Hallottátok, mit mondott a fővezér! Kettős oszlopba álljatok, és irány a vár! Ott majd kaptok orvosi ellátást! Egy-kettő, bal-jobb! Földieper, mogyoró, uzsonnára az a jó!
A hadifoglyok sorba álltak, de Torzonborz méltatlankodva csapott a mellére.
– Én is? Én király vagyok!
De Süsü leintette.
– Hadifogoly vagy! Terád is vonatkozik a fehér zsebkendő! Ne mondjam még egyszer! Indulás! Földieper, vadkörte, egyenest menj, ne körbe!
A hadifoglyok elindultak, hátul ballagott Süsü és a kiskirályfi. A kiskirályfi még most sem tudta elhinni, hogy igazi háborúban igazán győztek, és igazi hadifoglyokat ejtettek. Gyönyörködve nézte a baktatókat, s boldogan suttogta.
– Győztünk! És saját hadifoglyunk van!
Süsü vele együtt örvendezett.
– Saját! És azt csinálunk velük, amit akarunk! Te vagy a legjobb hadvezér, aki alatt hadsereg voltam!
Beértek a várudvarba, Süsü megállította a menetet, eléjük lépett, és így szónokolt nekik.
– Most következik az orvosi ellátás! Friss levegőn felsöpritek az udvart! Meg letörlitek a port, meg a sok bacilust! De ragyogjon ám minden, mint a hajnali ég! A seprűk ott vannak a sarokban!
A foglyok kézbe fogták a seprűket, és savanyú képpel, ímmál-ámmal sepregettek, csapkodták a port.
A kiskirályfi nézte őket, majd odaszólt Süsünek.
– Miért ilyen szomorúak ezek?
Süsü újra ráförmedt a sepregetőkre.
– Nem bírom nézni azt a szomorú, savanyú képeteket! Énekeljetek!
– Mit énekeljünk, Sárkány úr? – kérdezte Torzonborz alázatosan.
– Süsü a nevem! Megengedem, hogy ti is így hívjatok! És a seprűnótát ékeljétek! – adta ki a parancsot Süsü. Majd pattogósan vezényelt.
– Egy-két-hár-négy! Rajta!
A hadifoglyok rázendítette a seprűnótára.
Seprű, seprű, nyírfaseprű,
akácnyél és nyírfaág!
Hej, ne törd a tenyeremet,
hej, legyél kicsit puhább!
Jobbra csapok, balra csapok,
ettől csak úgy száll a por!
Szemem csípi, orrom viszket,
ahová a por hatol!
Ha tüsszögök, mégis seprek,
mint akit hajt egy szent láz,
egy gondolat hajt előre:
tiszta udvar, tiszta ház!
Seprű, seprű, nyírfaseprű,
akácnyél és nyírfaág!
Haj, ne törd a tenyeremet,
haj, legyél kicsit puhább!
Hát ahogy így énekeltek, meg sepregettek, távolból trombitaszó hallatszott. Süsü fülelt, majd felrikkantott.
– Megjöttek a szüretelők!
S mikor a kapun betódultak a szüretelők, elkiáltotta magát.
– Seprűvitézek, sorakozó!
A seprűvitézek felsorakoztak, a szüretelők megálltak, és ámultak-bámultak.
– Kik ezek? – csodálkozott a király.
– Hadifoglyok! – mondta Süsü. – Most kapják az orvosi ellátást nemzetközi mértekben!
– Micsoda? – kérdezte a király. – Beszélj értelmesen!
– Majd a fővezér elmondja a többit! Értelmesen! – mutatott Süsü a kiskirályfira.
A kiskirályfi az apja elé állt, és kipirult arccal, de csengő hangon így szólt.
– Háborúztunk, csatáztunk és győztünk! Én voltam a fővezér, Süsü volt a hadsereg!
A király hümmögött, meg csodálkozott, meg a fejét rázta, majd elismerően ezt dünnyögte.
– Nahát! Ennyit hadifoglyot még én se ejtettem! Hm. És te voltál a fővezér! Hm. Meglátszik, hog az én fiam vagy! Büszke vagyok rád!
Majd Süsüre nézett.
– És rád is büszke vagyok!
Na, lett nagy éljenzés, meg kalapdobálás, meg gratulálás! Még a hadifoglyok is elismerően bólogattak, hogy ami igaz, az igaz, ez nagy győzelem volt! Süsü irult-pirult, hiszen őt még sose éljenezték meg ennyien!
A kiskirályfi csillogó szemmel nézett az éljenzőkre. A Dada odafutott hozzá, és aggódva kérdezte.
– Nem vagy éhes, lelkecském? Nem ennél egy kis tejbegrízt?
A kiskirályfi önérzetesen válaszolt, hallotta mindenki.
– Egy fővezér nem eszik tejbegrízt!
Még sokáig örvendeztek, dicsérték a fővezért és Süsüt, és nem volt senki boldogabb a világon, mint a kiskirályfi és Süsü, a sárkány!
|
Zeneszöveg:
Mese:
Más:
|