Süsü Fan Club


Játék-háború

Álmosító nyári nap volt, a napocska lustán sütött az égen, a sárkányok lustán feküdtek a földön, napoztak, ásítoztak. Dó sárkány egy vödörből vizet akart önteni a fejére, de a vödör üres volt, elfogyott a víz. Dó sárkány lustán morgott.
– Üres. Elfogyott a víz.
– Hozzál a patakból – javasolta Ré sárkány. – A patakban jó hideg víz van.
– Messze van. Á, á! – ásítozott Dó sárkány. – A fejemre teszem a vödröt, valamit így is hűt.
Ekkor egy felhő, egy felhőcske úszott a nap elé, az apró árnyék végigvonult a fekvő sárkányokon.
A sárkányok morogva méltatlankodtak, hogy nana, hol a napocska! Meg hogy árnyékban nem lehet napozni.
A felhő nem törődött velük, továbbvonult az égen.
Egy fatörzsön Süsüke és a Kiskirályfi napozott, behunyt szemmel, lustán elnyújtózva.
A fejük fölé ért az árnyék. Méltatlankodva felültek, morogtak.
– Na! Hol a napocska? – morgott Süsüke. – Ellopták a napot?
A Kiskirályfi is morgott, meg dünnyögött.
– Na! Árnyékban nem lehet napozni!
Süsü állt a királyi barlang bejáratában, és a fejét csóválva nézte őket.
– Hajaj! Unatkoznak! Nem jó, nem jó! Az unatkozás nem jó. Valamit ki kéne találni. Meg kellene mozgatni őket. Mielőtt teljesen az agyukra megy az unatkozás.
A Sárkánylány is kinézett, s a fejét csóválta.
– Illetve a napozás. Lehet, hogy napszúrást kaptak? De hát nem is süt a nap! Akkor meg mi bajuk? Találj ki valamit! Te olyan okos vagy és olyan tapasztalt.
Süsü krákogott meg hümmögött.
– De mit találjak ki?
– Mi lenne, ha kutatnál az emlékeidben? – biztatta a Sárkánylány.
– Kutatok, kutatok… Már meg is van! – kurjantott Süsü.
– Jaj, de jó! Mi az?
– Háború! Ez aztán megmozgatja őket!
A Sárkánylány rémülten megrázta a fejét.
– Háború? Jaj, az nem jó!
– Nem igazi háború! Játék-háború! – mosolygott Süsü.
– Játék-háború? Az milyen?
Süsü belelendülve magyarázott.
– Olyan, mint az igazi: csihi-puhi! Piff-paff! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! De azért mégsem igazi.
– Akkor jó! – örvendezett a Sárkánylány. – Megyek, készítek uzsonnát. Háborúban megnő az étvágy.
A Sárkánylány bement a barlangba. Süsü a fatörzshöz sétált, megállt, s mosolyogva kérdezte.
– Napoztok? Napoztok? De hát nem is süt a nap!
– Árnyékban nem lehet napozni – mormogott Süsüke.
– De van egy csomó dolog, amit árnyékban is lehet csinálni – mosolygott rendületlenül Süsü.
– Például? – nézett rá kíváncsian Süsüke.
– Háború! – mondta komoly képpel Süsü.
– Háború? – élénkült fel Süsüke.
– Háború? – visszhangozta a Kiskirályfi.
– Háború – mondta Süsü. – Tudjátok, mi az?
– Tudjuk! – rikkantotta a Kiskirályfi. – Csihi-puhi! Piff-puff! Dirr-durr!
– Állj, vagy lövök! Feküdj, vagy köpök! – hadonászott Süsüke.
– Pénzt, vagy életet! Ide az aranyat! – vicsorított a Kiskirályfi. Süsü vidáman nézte a lelkes hadonászókat.
Ám Süsüke hirtelen elhallgatott, s a homlokát ráncolva kérdezte.
– De kivel háborúzzunk?
– Béke van – tette hozzá a Kiskirályfi.
– Nincs ellenség. Nincs fegyverünk – folytatta Süsüke.
Süsü legyintett.
– Nem probléma! Fegyvert csinálunk. Az ellenséget kisorsoljuk.
– Kisorsoljuk? Az milyen háború? – kérdezte Süsüke.
– Játék-háború! – jelentette ki Süsü. – De azt is lehet szívvel-lélekkel csinálni.
A két gyerek újra lelkes lett.
– Éljen! – kiáltotta Süsüke. – Én leszek az egyik fővezér! És győzni fogok!
– Éljen! – kiáltotta a Kiskirályfi is. – Én leszek a másik fővezér! És én is győzni fogok!
Süsüke csillogó szemmel megkérdezte.
– Tényleg, hány fővezér kell egy háborúhoz?
– Kettő bőven elég – mondta Süsü.
– Akkor megvagyunk! Mi kell még? – rikkantotta Süsüke.
– Hadsereg. Az jó, ha van – javasolta Süsü.
– Honnan vegyünk hadsereget? – kérdezte Süsüke.
– Hát, ott vannak a sárkányok. Majd az öreg Mindenes kiképzi őket. Úgyis egész nap csak unatkoznak – mondta Süsü.
– Én addig elkészítem a győzedelmes haditervet – jelentette ki a Kiskirályfi.
– Én is elkészítem a győzedelmes haditervet – csatlakozott Süsüke.

Amíg a két fővezér a győzedelmes haditervet készítette, Süsü elmagyarázta a dolgot az öreg Mindenesnek. A Mindenesnek felcsillant a szeme, boldogan bólogatott, meg sóhajtozott, hogy olyan, mint a régi szép időkben, majd én gatyába rázom a sárkányokat! S elgurult a nagy hegyhez a járgányán, ahol a sárkányok lustálkodtak.
Szigorúan szólt rájuk, mint egy őrmester.
– Ébresztő! Vége a lustálkodásnak! Vége a napozásnak!
– Nem is süt a nap – morgott Dó sárkány.
– Lehet eső, lehet hó! Sárkány-baka mindig jó! – szavalta az öreg Mindenes mind a három fejével. Majd hozzátette. – Ezt jegyezzétek meg! Mert én gatyába rázlak titeket!
Az első fej megjegyezte.
– Süsü azt mondta, hogy semmi durvaság!
– Jó! – bólintott a második fej. – Finoman tehát így hangzik, amit az előbb mondtam: alsónadrágba rázlak titeket! És csak azt tudom javasolni, hogy mindenki jól kösse fel az alsóneműjét! Finoman!
Az öreg Mindenes második feje harciasan süvöltötte:
– Mert én katonát faragok belőletek! Ezzel a két kezemmel.
– Milyen katonák legyenek? – kérdezte az első fej. – Lovasság?
– Nincs ló – vitatkozott a második fej. – Gyalogság. Láb van! Vagyis baka!
A sárkányok ámulva hallgatták az öreg Mindenest. Az megkérdezte tőlük.
– Mit csinál a jó katona?
Dó sárkány tétován válaszolt.
– Lő.
– Nem! – torkolta le az első fej. – Szalutál! Vagyis tiszteleg. A lövés ráér. A lövés mellékes. A legfontosabb a tisztelgés! Világos?
De nem várta meg, hogy a sárkányok válaszoljanak, önmagával társalgott, vagyis a második feje vágta rá:
– Világos! Utána jön a menetelés! Jobb láb! Bal láb! Széna! Szalma! Egy-kettő, bal-jobb! Mennek a majmok! Nóta!
A Mindenes rezes hangon rázendített, énekelt, ahogy a torkán kifért.

Száz liba egy sorba!
Mennek a rohamba!
Elöl megy a generális,
utána a bugyelláris…

Abbahagyta az éneklést.
– Na, valahogy így. Értitek? Világos? Utána jön a többi kiképzés, hogy „Állj! Vigyázz! Pihenj!” Ezek a legfontosabb tudnivalók! Figyelem! Regruták, vigyázz!
A sárkányok kihúzták magukat. A Mindenes elsétált előttük, bólogatott, hogy helyes, jól van. Majd megint elordította magát.
– Kopaszok, pihenj!
A sárkányok elengedték magukat, lazán álldogáltak.
A Mindenes elégedetten nézte a sárkányokat, majd rázendített.

Jobbra át! Balra át!
Ne kíméld a katonát!
Leshet rá száz veszély,
a katona sose fél!
Célozz, tűz! Célozz, tűz!
Állj! Pihenj! Állj! Vigyázz!
Az ellenre jöjjön frász!
Vágj pofát! Vicsoríts!
Egy ilyen arc nagy-nagy kincs!
Célozz, tűz! Célozz, tűz!

Abbahagyta az éneklést, s szigorúan nézett a sárkányokra.
– Vigyázz! Egyenesen állj! A katona nem imbolyog, nem szédeleg! Hogy áll a katona?
– Mint a cövek! – mondta Dó sárkány.
– Mint a vöcsök! – mondta Ré sárkány.
– Mint a jegenye! – mondta Mi sárkány.
A Mindenes elégedetten bólogatott mind a három fejével.
– Helyes! A kiképzés befejezve! Mögöttem sorakozó!
A sárkányok felsorakoztak az öreg Mindenes mögött.
A Mindenes akkorát kiáltott, hogy megrezegtek a levelek a fán.
– Lépés, in-dulj! Egy-két, bal-jobb! Mennek a majmok!
A frissen kiképzett hadsereg menetelt az öreg Mindenes mögött, hogy csak úgy rengett a föld.
Messze hangzott a vezényszó.
– Széna, szalma, aszalt szilva! Egy-két, bal-jobb! Na, ki lesz a bajnok?
A királyi barlang elé ért a hadsereg. A Mindenes lefékezett, vezényelt.
– Csapat, állj! Pihenj!
A sárkányok megálltak. A Mindenes harsány hangon megkérdezte.
– Ki a fővezér?
– Én vagyok az egyik – mondta Süsüke.
– Én vagyok a másik – mondta a Kiskirályfi.
– Értem. Jelentem, hogy a hadsereg előállt. Öt fő. Kiképezve közelharcra, távgyaloglásra, támadásra és menekülésre.
– Jó kis hadsereg – bólintott Süsüke. – Mindent tud. Támadni és menekülni. Kié legyen a hadsereg? Megvan! Felezzük el!
Ré sárkány vékony hangon tiltakozott.
– Nem hagyom magam félbevágni!
A Mindenes rámordult:
– Csönd! A sorban nem beszélünk! Az elfelezés azt jelenti, hogy az egyik fele Süsükére esküszik fel, a másik fele a Kiskirályfira. Ti hárman álljatok oda a Kiskirályfihoz. Név szerint: Dó sárkány, Ré sárkány és Mi sárkány! Hüm. Egy kis baj van. Itt csak ketten maradtak! Nem baj! Én leszek a harmadik.
Süsüke mosolyogva hallgatta az öreg Mindenest, majd így szólt komolyan, ahogy egy fővezérhez illik.
– Köszönöm, öreg obsitos! Te hű katona! Mi szeretnél lenni?
A Mindenes titokzatosan suttogott.
– Hajolj közelebb!
Süsüke közelebb hajolt, a Mindenes a fülébe suttogott.
– Kém szeretnék lenni! De psz! Egy kém nagyon fontos egy háborúban. De psz!
Süsüke is suttogott.
– Jól van! De egy kém csak titokban lehet kém. Egyelőre titkold el, hogy kém vagy! Psz!
Majd fennhangon így szólt a másik fővezérnek.
– Fővezér! Vonulj el a seregeddel! A harcmezőn találkozunk.
A Kiskirályfi bólintott, majd érces hangon vezényelt a hadseregének.
– Elvonulok. Hadsereg! Mögöttem sorakozó! Lépés in-dulj! Tudtok valami nótát? Énekeljetek.
A sárkányok felsorakoztak, s énekelve elvonultak.

Száz sárkány egy sorba, mennek az ostromba!

Süsüke csodálkozva nézett utánuk.
– Milyen szépen énekelnek!
– Én tanítottam meg őket! Ezzel a két kezemmel! – hencegett az öreg Mindenes.
Süsüke kiállt a hadserege elé.
– Figyeljetek, hű katonák!
– Figyelünk! Fővezér! – zúgta a hadsereg.
– Kihirdetem a haditervet. A haditerv: legyőzzük az ellenséget.
– Nagyon jó kis haditerv – hízelgett a Mindenes. – Ezt mint kém mondom! Zseniális, megmondta a generális!
– Zseniális! – zúgták a sárkányok.
– Köszönöm, hű hadseregem! A zászlónk pedig: kék mezőben egy pöttyös labda.
Süsüke meglobogtatta a zászlót, egy nagy kék selymet, közepén egy pöttyös labdával.
– Gyönyörű! – lelkendezett a Mindenes.
– Csodaszép! – zúgták a sárkányok.
– Ezt a zászlót az életünk árán is meg kell védeni!
– Megvédjük! – rikkantott a Mindenes.
– Megvédjük! – kiáltották a sárkányok.

A királyi barlangban Süsü a trónszéken ült, s álmodozva hallgatta a harcias kiabálást.
– Ez az! – motyogta. – A zászlót mindig meg kell védeni. Mint a régi szép időkben.
A Sárkánylány kinézett a konyhából, ahol az uzsonnát készítette, s aggódva kérdezte.
– De ugye nem lesz semmi bajuk? Még olyan kicsik…
Süsü legyintett.
– Nem lesz semmi baj. Nagy fiúk már! És a nagy fiúkból lesz a jó katona…
A Sárkánylány visszabújt a konyhába.
– Sütök még egy mandulatortát is, azt a katonák is szeretik.
A nagy hegynél a Kiskirályfi is beszédet tartott a hadseregének. Jobb kezében tartott egy zászlót.
– Figyelj rám, hű hadseregem!
– Figyelünk, fővezér, zér, zér! – zúgták a sárkányok.
– Ismertetem a haditervet! A haditerv: legyőzzük az ellenséget!
– Éljen, jen, jen! – harsogták a sárkányok.
– Köszönöm, hű katonák! Most pedig megmutatom a zászlónkat: sárga mezőben egy kard. Ezt a zászlót az életünk árán is megvédjük! S kitűzte a zászlót a szikla tetejére.
– Megvédjük, jük, jük! – zengték a sárkányok.
– Kiosztom a feladatokat. Dó sárkány, menj, állj ki őrségbe, és figyelj!
– Parancs! – mondta Dó sárkány. – Megyek, fővezér! Nagyon jó kis őrség leszek! Olyan éles szemmel figyelek, mint a sas! Vagy mint a konyhakés! – s kiállt az út mellé őrségbe.
A Kiskirályfi most Ré sárkányhoz szólt.
– Ré sárkány! Erősítsd meg a várat!
– Megerősítem! – kiáltott Ré sárkány. – Olyan erős lesz, mint a vas! Vagy mint a réz!
A Kiskirályfi Mi sárkánynak is kiadta a parancsot.
– Mi sárkány! Készíts bombákat!
– Készítek, fővezér! Miből készítsek?
– Rongylabdából. De jó keményet!
Mi sárkány lelkesen bólogatott és harciasan magyarázott.
– Olyan kemény bombákat készítek, hogy csak úgy durran! Olyan durranós bombákat készítek, hogy csak úgy koppan! Olyan koppanós bombákat készítek, hogy csak úgy nyekken!
Az őrségben álló Dó sárkány nagyot kiáltott.
– Állj! Ki vagy?
Az öreg Mindenes jött a járgányán nyikorogva, lefékezett.
– Nem látod? Követ!
– Milyen követ? Nagykövet vagy kiskövet? – akadékoskodott Dó sárkány.
– Nagykövet! – mondta büszkén a Mindenes.
– És mit követ a nagykövet?
– A követ minden követ követ – felelte rejtelmesen a Mindenes.
Dó sárkány megrázta a fejét, mint akinek víz ment a fülébe.
– Én ebből egy kukkot se értek! Mi ez? Titkosírás? Jelbeszéd?
– Nem. Hadüzenet!
– Mondjad – biztatta Dó sárkány.
– Neked nem mondhatom el. Te csak egy közönséges gyalogos vagy – válaszolt fölényeskedve a Mindenes. – Hol a fővezér?
A Kiskirályfi odajött, és szigorúan szólt.
– Itt vagyok. Mit akarsz, te idegen zsoldos?
– Most követ vagyok! – jelentette ki önérzetesen a Mindenes. – És nálam van a hadüzenet. A fejemben.
– Halljuk a hadüzenetet! – parancsolt rá a Kiskirályfi.
– Így szól a hadüzenet: trombitaszóra kezdődik a háború! – mondta mély hangon a Mindenes, majd a szájával trombitált. – Trará-tarará!
A Kiskirályfi bólintott.
– Értettem! Trombitaszóra kezdődik a háború! Elmehetsz!
A Kiskirályfi hátat fordított, s visszament a várba.
A Mindenes magában motyogott diadalmasan.
– Nem vették észre, hogy kém vagyok. Hehehe! Elfelejtették bekötni a szemem. Hehehe!
A Kiskirályfi menet közben visszaszólt.
– Kössétek be a szemét! Hátha kém!
Dó sárkány egy nagy kendőt vett elő, s bekötötte gyorsan az öreg Mindenes mind a három fejét.
– Gyere csak ide! Ne bámészkodj itt összevissza! Így ni! Ezt is! Meg ezt is! Na, most jó!
– Nem látok! Semmit se látok! – siránkozott a Mindenes.
– Az a jó! – mondta Dó sárkány. – Arra menj!
S útbaigazította a Mindenest, egy kicsit meg is lökte a járgányát, hogy jobban guruljon. A Mindenes tapogatózva gurult vissza az úton.

A varázsló a barlangjában ült a székben, és hortyogott. Egyszer csak harsány trombitaszó vágta ketté a hortyogást.
A varázsló felriadt, kinyitotta a szemét, s csodálkozva kérdezte.
– Mi ez? Mi ez? Á, biztos csak álmodtam!
Lehunyta a szemét, elaludt, s hortyogott tovább békésen.

Süsüke fújta a trombitát, lengette a zászlót. Mögötte hadsereg vonult, Fá sárkány és Szó sárkány egy nagy faltörő kost cipelt, kétoldalt fogva.
Mikor a vár alá értek, a Mindenes mutogatott.
– Ide bökjetek! Itt törjétek a falat! Itt a leggyengébb! Jól kifigyeltem, hehehe! Jól kikémleltem, hehehe!
Dó sárkány gúnyosan szólt rá a fal tetejéről.
– Hogy láttad, te locsifecsi? Be volt kötve a szemed!
A Mindenes vihogva szólt vissza.
– Későn kötöttétek be, pupákok! Hihihi!
Süsüke kiadta a parancsot.
– Roham!
A két sárkány a faltörő kossal nekiment a falnak, a fal nagyot döndült, recsegett-ropogott, de nem dőlt össze.
A Kiskirályfi a fal tetején biztatta a katonáit.
– Tüzérek! Cél az ellenség! Tűz!
A fal mögül repültek a nagy rongylabdák, a várvédő sárkányok dobálták ritmusra, s közben harciasan kiabáltak.
– Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! – rikkantotta Ré sárkány.
Mi sárkány egy verset szavalt pattogó hangon.

Bumm, egy bomba!
Döntsed romba!
Megy bomba
alattomba!



Röpültek a bombák, a támadó sárkányok kapkodták a fejüket.
– Fedezékbe! Jaj! – jajveszékelt a Mindenes.
Süsüke biztatta a katonáit.
– Ne féljetek! Ne bújjatok! Roham!
Szó sárkányt kupán találta egy rongylabda. Dühösen elkapta a labdát, és visszadobta.
– Megdobtál?! Meg mertél dobni? Várj csak! Ez a tiéd! Nesze!
A labda szállt visszafele a levegőbe, majd célt tévesztve lepottyant.
Ré sárkány gúnyosan nevetett.
– Mellément! Hahaha!

Zengett a környék a nagy harci zajtól, kiabálástól, faldöngetéstől, bombázástól és jajgatástól. Egy eltévedt bomba, vagyis rongylabda berepült a varázsló barlangjába, és pont orrba találta a varázslót. A varázsló egyből felébredt, az orrát tapogatta, s mérgesen kinézett a barlangból. Kintről vad ordítás hallatszott.
– Üsd-vágd, nem apád! Roham! Állj, vagy lövök! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!
A varázsló sajgó orrát tapogatva mérgesen dünnyögött.
– Háború! Kitört a háború! Összeverekedtek a sárkányok. Püfölik egymást! Majd adok én nektek háborút! Majd adok én nektek csihi-puhit, kelekótya sárkányok!
Vagyis világos volt, hogy a varázsló nem értett semmit, ami nem is csoda, hiszen átaludta az egészet.
Dühösen kereste a varázspálcáját.
– Hol a varázspálcám? Varázsolok! Megállítom a vérengzést!
A sárkányok felé suhintott a varázspálcájával, s mormogta a varázsigét.

Bénuljon meg minden izom!
Dermedjen meg minden láb!
Legyen rajtuk bénaság!

Szállt a varázsige át a levegőn, s abban a pillanatban megdermedt minden. A sárkányok megmerevedve álltak, mint egy szoborcsoport. Fá sárkány és Szó sárkány fogták a faltörő kost mereven. Az öreg Mindenes éppen előremutatott az egyik kezével, s úgy maradt.
A falon Dó sárkány egy vödröt tartott, éppen nyakon akarta önteni a támadókat. Ré sárkány egy labdát fogott a kezében, s tartotta a levegőben. Mi sárkány meg lehajolt egy újabb bombáért, s úgy maradt derékszögben.
Lent Süsüke értetlenül nézte a megmerevedett sárkányokat. Fá sárkányhoz lépett, s taszigálta.
– Roham! Roham! Mire vártok? Mozdulj már!
– Nem tudok moccanni! – nyögte Fá sárkány.
Majd Szó sárkányhoz lépett, s lökdöste.
– Megbénultam – nyöszörgött Szó sárkány.
Majd a Mindenest biztatgatta.
– Mozdulj!
– Nem tudok! Ide ragadtam! – mondta kétségbeesetten a Mindenes.
Fent a várban a Kiskirályfi is noszogatta a harcosokat.
– Tüzelj! Tüzelj! Mi lesz már? Dobd el! – mondta Ré sárkánynak.
– Nem tudom eldobni – siránkozott Ré sárkány.
Majd Mi sárkányhoz lépett.
– Mozdulj!
– Nem tudok mozdulni – panaszkodott Mi sárkány.
– Jajajaj! – óbégatott Dó sárkány. – Megbénultam! Megbénultam!
A Kiskirályfi odament Süsükéhez, s bosszúsan mondta.
– Így nem lehet háborúzni.
– Béna az egész hadsereg – morgott Süsüke.
– Most ki győzött? – kérdezte a Kiskirályfi.
Süsüke a vállát vonogatta.
– Nem tudom. Nem dőlt el.
A Kiskirályfi töprengett.
– Vívjunk meg mi ketten? A két fővezér?
Süsüke a fejét rázta.
– A barátommal nem vívok!
– Én sem – jelentette ki a Kiskirályfi. – Akkor mi legyen?
Süsüke elvigyorodott.
– Döntetlen! A háború rajtunk kívül álló okok miatt döntetlenül végződött.
A Kiskirályfi is vigyorgott.
– Kezet rá! Éljen a döntetlen!
– Kezet rá! Éljen a barátság! – mondta Süsüke is, és kezet fogtak.
A Kiskirályfi a megmerevedett sárkányokra mutatott.
– Velük mi legyen? Végül is hűségesen harcoltak!
Süsüke bólintott.
– Itt valami varázslat van! Itt valamit félreértett az öreg varázsló. Menjünk és kérjük meg, hogy oldja fel őket! Hiszen csak játék volt!
Odaszólt a sárkányoknak.
– Mindjárt jövünk! Addig ne mozduljatok!
– Jó vicc! – morgott a Mindenes. – Ha akarnék se tudnék! És igyekezzetek, mert teljesen elzsibbadtam!
Süsüke és a Kiskirályfi elrohant a varázslóhoz. Elmagyarázták neki, hogy csak játék volt, nem igazi háború, és oldja fel a sárkányokat, mert nagyon hű katonák voltak.
– Hehe! – heherészett a varázsló. – Csak játék? Akkor mindjárt feloldom a varázslatot. A labda, ami orron talált, az is játék volt? Na, nem baj, már nem is fáj. Ti meg mozduljatok! Megszűnt a varázslat!
Kikiáltott a barlangból. A sárkányok boldogan megmozdultak, majd tétován bámultak.
– Most mi legyen? – kérdezte Dó sárkány.
Ekkor felhangzott a Sárkánylány hívó szava a távolból.
– Kész az uzsonna! Gyertek!
Süsüke odakiáltott a sárkányoknak.
– Vége a háborúnak! Uzsonna következik! Nyomás!

Zeneszöveg:

Mese:

Más:


Főoldalra



Az oldalka tulajai: HW & Bötty
El lehet érni minket itt: susufanclub@gawab.com